Az tanév legjobb
kirándulása
A tanév utolsó programhétvégéje
bizonyult a legjobbnak. Bár az időjárás nem fogadott bennünket kegyeibe,
alapvetően nem lehet rá panasz. Pénteken a tanulás mellett kikapcsolódásra is
jutott idő, közösen láttuk a helyi moziban a Vasember című filmet 3D-ben. Ez
már önmagában nagy élmény volt sokaknak, főként a fiúk értékelték.
Szombaton nem kellett hajnalban
kelni, hiszen ezúttal nem a korai vonattal utaztunk, hanem különjáratos busz
vitt bennünket Győrbe. Előtte megálltunk Pannonhalmán is, ahol megtekintettük a
hegy tetejére 996-ban épített apátságot. Az 1000 éves múltra visszatekintő
intézményt nagyon igényesen, 21. századi színvonalon, mégis értékőrző módon újították
fel. Sok érdekességet megtudhattunk az építészetéről, a könyvtárának
tartalmáról és a szerzetesi életmódról a bejáratnál átvett audio guide
segítségével. Győrben megebédelt az éhes társaság. Nagyon finom és kiadós
ebédet kaptunk. Ezt követően elfoglaltuk szállásunkat egy kollégiumban. Mivel
éppen kezdődött a győri kézisek BL meccse, ezért közösen megnéztük a
tévészobában. A belvárosba indultunk ezt követően. A sétálóutca nagyon szép
felújításon esett át. A püspöki székesegyházban megtekintettük Szent László
király hermáját és Apor püspök sírját, valamint az egyházi negyed jellegzetes
épületegyüttesét. Lesétáltunk a folyók találkozásához is. Különleges látvány volt,
ahogy a sáros vizű Rába és a jóval tisztább Duna összefolyt. Vacsora után
benéztünk az Édes Napok rendezvényeire is, ahol éppen a Bonbon Együttes adott
szabadtéri koncertet. Este a városháza előtt nagy buli vette kezdetét, hiszen
Veszprémből hazaérkezett a bajnok ETO csapata. Rengetegen gyűltek össze, hogy
együtt ünnepeljék a színpadra lépő kézis lányokat. Nagyon kellemes volt ennek
az ünneplésnek a részesévé lenni, hiszen mi is együtt szurkoltunk nekik
délután. Ennél jobb napot nem is választhattunk volna a győri túránknak.
Szerencsére csak késő este eredt el az eső.
Vasárnap sokáig pihenhettünk,
majd reggeli után átbuszoztunk az egyetem területére. Itt a Mobilis kiállításon
az Audiban gyártott motorokat, és autóalkatrészeket tekinthettük meg.
Interaktív játékokon keresztül tesztelhettük autóvezetésben való
jártasságunkat, még így jogsi előtt. Rengeteg érdekességet megtudhattunk és
kipróbálhattunk. Ezeket az önfeledt pillanatokat kétszer megszakítottuk 1-1
kémiai-fizikai kísérletsort bemutató előadás erejéig. Nagyon meglepő és
tanulságos kísérleteket láthattunk. Ezt a helyet nem felejtjük el, mindenkinek
ajánlani tudom! Az ebédet követően hazafelé indultunk, örömünkre immár a nap is
kisütött. Útba ejtettük Tapolcát is, ahol lementünk a Malom-tóhoz. Itt egy
tiszta vizű tóban láthattunk különleges, színes halakat. Majd Keszthelyen
vacsoráztunk és lesétáltunk a mólóhoz. A Balatonon úszkáló hattyúk seregeiben
gyönyörködtünk.
Este fáradtan szálltunk ki az
autóbuszból. Izgatottan meséltük el itthon maradt társainknak a hétvége
megannyi felejthetetlen élményét. Remélem, ők is részesei lehetnek majd ilyen utazásnak.
Muk Norbert 9.
évfolyam
|