Online Magyarország
Települések
Kistérségek
Régiók
Keresések
Befektetőknek, kivitelezőknek
(ajánlatok és ajánlatkérések)
 
Portfólió
(cégek, intézmények, civil szervezetek a településen)
 
Turisztikai vonzerőleltár
(látnivalók és rendezvények)
 
Versenyképesség
(települések statisztikai adatbázisa)
 
TÖOSZ online
(az önkormányzati szövetség hírei)
 
 
 
Új Magyarország Fejlesztési Terv
(2007-2013 nyertes pályázatok)
Web-tér menedzser
belépés
regisztrált felhasználóknak
Dél-Dunántúli Régió

Információ

Intézmény

Iskola

Iskolai élet

Kollégium

Közlemény

Tájékoztató


Kollégiumi napok

Március végén egy héten át változatos, szokatlan programok szereztek kellemes időtöltés a diákotthon lakóinak ebben az évben is.

A hagyományos rendezvénysorozat idén is sok látogatót vonzott az egyes helyszínekre. Az előzetes igényfelmérés nyomán védőnői előadás és gyakorlati bemutató nyitotta a programok sorát hétfőn, melynek témája az elsősegélynyújtás volt. Este a nemi betegségekről  hallhattak előadást a diákok, majd a vacsorát követően a Philadelphia című filmet tekinthették meg, mely az AIDS-ről szólt, Tom Hanks valósághű alakításában.

Kedden egészséges ételeket kóstolhattak a tanulók. Majd egy drogos életmóddal felhagyó, kigyógyult fiatalember beszámolóját hallgatták meg. A rövid tanórát követően mandala festő kézműves foglalkozáson sajátíthatták el az üvegmatrica festést. Az elkészült és egy napig száradó alkotások az étkező ablakait díszítik. Az estét számítógépes játékok zárták. 

A szerda délután a népszerű íjászati bemutatóval és gyakorlási lehetőséggel indult, amely a nagy érdeklődésre való tekintettel vacsora után is folytatódott a kollégium parkjában. A Kanizsa Íjász Egyesület tagjai türelmesen tanítgatták a lányokat, fiúkat. az íjászatra. Ezzel a programmal párhuzamosan az étkezőben gyümölcs- és zöldségszobrászat folyt, az elkészült remekek a pocakban végezték. A nap filmvetítéssel ért véget.

Csütörtökön tojásfestő kézműves játszóház volt a húsvéti előkészület jegyében. A közeli lőtéren légpuskás lövészet várta a fiúkat. Este a kertben szalonnasütés zárta az egész heti rendezvénysorozatot.

Mindezek mellett a héten különböző sportversenyek is zajlottak (pl. szkander, fekvenyomás, csocsó, pingpong, foci és kosárlabda), melyek jutalma csokitorta volt.

 

Publikálta
Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és, Kollégium

Start | Hogyan használjam? Powered by T-soft