Online Magyarország
Települések
Kistérségek
Régiók
Keresések
Befektetőknek, kivitelezőknek
(ajánlatok és ajánlatkérések)
 
Portfólió
(cégek, intézmények, civil szervezetek a településen)
 
Turisztikai vonzerőleltár
(látnivalók és rendezvények)
 
Versenyképesség
(települések statisztikai adatbázisa)
 
TÖOSZ online
(az önkormányzati szövetség hírei)
 
 
 
Új Magyarország Fejlesztési Terv
(2007-2013 nyertes pályázatok)
Web-tér menedzser
belépés
regisztrált felhasználóknak
Dél-Dunántúli Régió

Információ

Intézmény

Iskola

Iskolai élet

Kollégium

Közlemény

Tájékoztató


Gólyaavató és bál

A gólyák hagyományosan produkcióval készülnek erre az alkalomra. Mi is izgatottan készülődtünk a Halloween-party hangulatában megrendezett avatónkra.

Egy irodalmi részlettel drámatanárunk ismertetet meg bennünket, s  közös dalt, táncot is előadtunk, így gyűjtve minél több pontot a 4 csapatot kitevő AJKP csoportnak. Már a hét során is sok érdekes feladatot kellett teljesíteni : például fotó alapján megkeresni egy jeles épületet a városban és leírni, hogyan lehet oda eljutni, de pecsétgyűjtésre is sort kellett keríteni a délutánok folyamán, mert aki a legtöbbet gyűjtötte, az kapta a legmagasabb pontszámot.

Nagyon igyekeztünk a többi versenyszámban is. A legmókásabb feladatnak a bekötött szemmel készített smink volt, amikor ellenkező nemű diákok festették ki egymást. Rengeteget kacagtunk közben is, hát még az elkészült maszk megtekintésekor! Szintén vicces volt a lekvároskenyér evő verseny. A fiúk igazán ügyesnek bizonyultak ebben a számban. Az est eskütétellel folytatódott, mely természetesen nem nélkülözte a kis ugratásokat, a felsőbb évesek részéről. De nem volt semmi komoly frusztrálás.

Mindannyian jól éreztük magunkat a rendezvény alatt és az azt záró bálban is, ahol jól kitáncolhattuk magunkat. Azt hiszem, ez az alkalom igazán közel hozta egymáshoz a csoportot. Bár egymás ellen is küzdöttünk, mégis egységet alkottunk. Végül nem mi lettünk az első helyezettek, de ezt nem is bántuk, mert az ő jutalmuk volt a teremtakarítás... :-)

Publikálta
Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és, Kollégium

Start | Hogyan használjam? Powered by T-soft