Már ötödik éve, hogy a leendő Arany János Programba bekerült tanulóknak egy hetes gólyatábort szervezünk. Így ez idén sem maradhatott el. Leendő csoportvezetők Kis Virág és Czirkó Mária, akik összefogták az idei év gólyatáborát.
A tanulók egybehangzó véleménye alapján is elmondható, hogy jól sikerült a kiskunfélegyházi AJ10 eredményességi tréningje a pálmonostorai Szalkai-tanyán. A részletekről a csoport egyik tanulója számolt be.
2012. április 19-én kezdtünk el csomagolni a nagy hétvégének örömére. Még aznap lettek kiosztva a melegítők is. Április 20-án indultunk. Reggel fél hatkor volt az ébresztő. Hat órára már a csomagokat is felpakoltuk és mindenki a buszon ülve az indulást várta.
2012. június 1-3. között immár negyedik alkalommal került megrendezésre Kiskunfélegyházán az országos AJKSZP Kollégiumi Olimpia, ismertebb nevén a Kolimpia. A versenyre idén 15 csapat nevezett. A részletes eredmények az alábbiakban olvashatóak.
Az AJKSZP Mentors Digitális Nyelvi Verseny döntőjének félegyházi részvevői a következő cikkben őszintén vallanak a versenyre való felkészülésről és a budapesti döntőről.
2012.03.23-án 9 kollégiumból mintegy 80 kollégista érkezett hozzánk Kiskunfélegyházára, hogy egy tevékenységközpontú szakmai napon részt vegyenek, mely egyben megyei területi döntő is. Ez a pénteki nap az élmények igazi tárháza volt!