Kismagyarországon jártunk
2014. október 7. 16:21
A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-1126 „Mozdulj velünk” pályázat keretében kollégiumunk tanulói, mintegy kétszázan, „kismagyarországon „ jártak.
Egri csillagok
2014. május 14. 16:16
Végre elérkezett az a programhétvége, amelyet már annyira várt kis csoportunk. Még az időjárás is nekünk kedvezett. A Kiskunfélegyházi Kossuth Kollégium Arany János 10. évfolyamos csoport úti célja Eger.
Évindító hétvége Patcán
2013. november 20. 18:02
Az Arany János 10.-es csoport első tanévnyitó programhétvégéje Pacára illetve Kaposvárra került megszervezésre.
|
Miskolczi hétvége
2015. március 19. 16:36
A félegyházi AJ11 csoport idei első programhétvégéjére Észak-Magyarország legnagyobb városába, Miskolcra utazott.
Bájitallal kínáltak bennünket
2014. október 7. 16:27
2014. 10.01-én kollégiumunk 10 Arany János csoportba tartozó tanulói operalátogatáson vettek részt Budapesten.
Kisbéren jártunk
2013. november 28. 9:55
Az AJ 11 csoport a szeptemberi programhétvége alkalmából a rövid kecskeméti és kiskunfélegyházi programok között Kisbérre kirándult.
Túlélőtábor Kiskörén
2013. november 19. 23:13
Az Arany János Kollégiumi Program 9. évfolyamos diákjai augusztus közepén katonai túlélőtáborban vettek részt Kiskörén.
|
|
|
|