Kollégiumi életünk talán
legérdekesebb, és legizgalmasabb eseménye, a gólyaavató. Az új tanévvel, sok
kis gólya, kilencedikes tanuló íratkozott be a kilencedik évfolyamra. Nos őket,
a végzősök szokták „szívatni”, próbára tenni.
Idén sem volt ez másként. A
gólyaavatóra érdekes feladatokat próbáltunk kitalálni, amit a kilencedikeseknek
végre kellett hajtani. A gólyák három csapatot alkottak. Először is be kellett
mutatkozniuk, majd következtek a játékok. Nagyon sokat nevettünk, élveztük az
eseményeket. Megválasztottuk a gólyakirályt (egy leányzót) és a gólyakirálynőt
(egy fiatalembert), kiknek az volt a feladatuk, hogy a játékok közötti szünetekben
táncoljanak. Nos, ez volt ám a legkacagtatóbb!
A játékok végén minden gólya, azaz
már csak volt gólya kapott egy szelet tortát.
Ezzel a beavatással ők is
bekerültek az igazi kollégisták közé.
Flórián G.
|