Május 22-én kora reggel
izgatottan kémleltük az eget, s reméltük, hogy a szürke felhők mögül mihamarabb
ránk mosolyog a napsugár. Sajnos ez a vágyunk nem teljesült. Borongós, esős
időben indultunk Budapest felé, de jókedvünket semmi sem szegte. 10 óra után
érkeztünk a Hősök terére, ahol várt az idegenvezető bennünket. Elindultunk az
Andrássy úton s Attila, az idegenvezető, nagyon élvezetes módon ismertette a
főváros nevezetességeit. Az Erzsébet téren kiszálltunk a buszból és felültünk
az óriáskerékre, hogy a magasból is ránézzünk a városra. Az eső meg egyre
esett, de így is csodálatos volt az elénk táruló panoráma. Innen a várba
mentünk. A Halászbástyánál kezdtük a sétát. Itt találtunk rá a Szent Mihály
kápolnában egy filmvetítésre, Magyarország története 3D-ben. Fél óra időutazás lenyűgöző
képi világgal, nagyon jól kikapcsolódtunk és megszáradtunk. Este 6 órakor
elfoglaltuk a szállásunkat a Budai Hotelben. Vacsora után nagy izgalommal
készülődtünk a MOM Parkba, ahol 3D-ben megnéztük a Bosszúállók: Ultron kora
című filmet.
Másnap reggeli után
indultunk Esztergomba és Visegrádra. Sajnos az időjárás ezen a napon sem volt
kegyes hozzánk. Ennek ellenére sikerült mindent megnéznünk. kimentünk a Kupola
kilátó körfolyosójára, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Dunára és a
szomszédos Szlovákiára is.
Ebéd után a Visegrádi
várat vettük be. Kellemesen elfáradva mentünk a bobpályára, ahol aztán
kiadhatunk minden feszültséget magunkból, sikítva száguldottunk a pályán.
Hazafelé megálltunk a Margitszigeten, ahol egy kisvasúttal körbejártuk a
szigetet, sok-sok érdekes történetet hallhattunk magnó segítségével. Ekkora már
sütött a nap, és az ősi fák alatt sétáltunk még egy órát. Az estét a szálláson
töltöttük pihenéssel, játékkal.
Az utolsó nap, vasárnap
reggel ragyogóan sütött a nap. E napi programunk célja, a Csodák palotája volt.
Elsőként léptünk be, s kisgyerekek módjára próbáltunk ki minden érdekes
játékot, ügyességit és logikait egyaránt. 11 órakor az Öveges-teremben érdekes
fizikai kísérleteket láthattunk a szárazjéggel és a folyékony nitrogénnel, egy
bátor kollégistánk Beri András még segédkezett is az egyik bemutatónál.
Jókedvűen élményekkel teli mentünk át a Mcdonald’s-ba ahol jóízűen
elfogyasztottuk az ebédünket, s innen indultunk haza. Útközben még
gyönyörködhettünk Budapest szépségében, búcsút intettünk a Dunának a Budai vár
tornyainak. Budapest tényleg csodálatos állapítottuk meg egyöntetűen. Vidáman,
feltöltődve , az utat végigdalolva érkeztünk haza.
|