Már a Szabadság-szobor is cserélendő?
2011. március 7. 16:39
Egy katolikus alapítvány kezdeményezte Schmitt Pál köztársasági elnöknél, hogy "a megújulás és a múlt lezárása jegyében" távolítsák el a budapesti Gellért-hegyről a Szabadság-szobrot, és a helyére Nagyboldogasszony szobrát állítsák - olvasható a Népszavában. A lap hétfői számában azt írja, Bakk István, a Bakk Endre Kanonok Alapítvány elnöke nem csak az államfőt, hanem a magyar püspöki kart is megkereste a javaslattal.
Rendőrség statisztikái - Budapest közbiztonság
2009. szeptember 23. 20:17
Tóth Gábor tájékoztatása szerint tavaly az év első felében összesen 7, idén már 24 pénzintézet elleni támadás volt, amit a vezérőrnagy gazdasági okokkal és az emberek kilátástalan helyzetével magyaráz. Megjegyezte: Bécsben és Pozsonyban évente több száz pénzintézet elleni támadást regisztrálnak.
Roma gyilkosságok záróakkordja
2009. augusztus 21. 18:38
DNS-minta és több más bizonyíték is rendelkezésre áll a romák ellen elkövetett gyilkosságok elkövetésével gyanúsított négy férfi előzetes letartóztatására - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány péntek délután rendkívüli sajtótájékoztatón Budapesten, ahol bejelentették a romák ellen elkövetett támadássorozat elkövetésével gyanúsítottak elfogását. Az altábornagy hangsúlyozta: a rasszista indíték volt a fő prioritás a romák elleni támadásokban.
Ünnepek és krízisek a magánéletben,vállalkozásokban
2008. december 13. 13:05
Nem elég erősen visszhangzik a magyar társadalomban a hír,óriási kisvállalkozói csődhullám tizedeli a kisvállalkozásokat a közgazdasági szakemberek előrejelzése szerint.Bevásárlóközpontok már jelzik, a vásárlói szokások változóban,a pénz csökkenőben.
Népfogyatkozás megfékezése
2008. szeptember 26. 22:55
Várhatóan 12 százalékkal csökken Magyarország népessége 2050-ig - derült ki a Tárki és az UniCredit Bank Európai Társadalmi Jelentés című tanulmánykötetéből, amelynek a demográfiai folyamatokról szóló fejezetéről pénteken tartottak műhelybeszélgetést Budapesten. Gábos András, a fejezet egyik szerzője elmondta: ez a 12 százalékos csökkenés az Eurostat előrejelzése, ennél azonban vannak pesszimistább várakozások is.
|
Áldozatok Budapesten és vidéken
2009. október 13. 9:08
Erösődik a vélekedés a legnagyobb magyarországi médiumok szerepet viselnek a társadalmi feszültségek kiéleződésében.Méltósággal történő tiszteletadás az, amit megérdemel minden brutális bűncselekmény áldozata, legyen magyar, roma, zsidó, vagy kínai.
Meleg helyzet összegzése előállításokkal
2009. szeptember 8. 8:09
Az összesített adatok szerint 41 embert állítottak elő a rendőrök a szombati melegfelvonulással kapcsolatban, közülük 17 ember ellen indult eljárás hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - közölte vasárnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya. A rendőrök őrizetbe vettek egy olyan embert is, aki ellen elfogatóparancs volt kiadva, egy másikat pedig azért állítottak elő, mert ellene körözés volt elrendelve.
Tisztelt Elnök Úr! (Orbán Viktor és MSZP nyugdíjasok)
2009. június 29. 10:55
Egyszerre vagyok az MSZP politikusa, és mint ilyen, a válságkezelő kormány programját támogató honatya, valamint a nyugdíjasok érdekét képviselni, érvényesíteni igyekvő szakpolitikus. Vannak időszakok, amikor e két szerepnek nehezebb egyszerre megfelelni, mint máskor - most, amikor Magyarország a világgazdasági válság hatásai ellen küzd, ilyen időszakot élünk.
Mire jó a mobil óvoda?
2008. november 13. 23:01
Átadták Budapest első, konténerekből épült mobil óvodáját a Hűvösvölgyi úton hétfőn; az önkormányzat hosszú távon tervezi az üzemeltetését. Láng Zsolt, a II.
|
|
|
|