Átadták Budapest első, konténerekből épült mobil óvodáját a Hűvösvölgyi úton hétfőn; az önkormányzat hosszú távon tervezi az üzemeltetését.
Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a mobil óvodára azért van szükség, mert az intézmények korszerűsítése miatt a gyerekeket másik óvodába kell küldeni.
Az önkormányzat még júniusban döntött arról, hogy ezzel a megoldással oldják meg a gyerekek elhelyezését addig,
amíg tart a felújítás - mondta a polgármester.
Az épületet a Hűvösvölgyi úti óvoda udvarán, egy eddig használaton kívüli területen állították fel,
az első beköltözők a Budakeszi úti óvoda gyermekei, ők 2009 januárjáig maradnak.
Láng Balázs elmondása szerint azonban hosszú távon tervezik az épület hasznosítását.
A 220 négyzetméteres óvodában három csoportszoba, két mosdó, egy-egy iroda és öltöző, valamint tálalókonyha is van,
az épületet 50 millió forintból építették fel.(Forrás:MTI, www.budapest.hu)
|