Ingyen energia, költségcsökkentés
2009. július 19. 15:25
Új ház építésénél, vagy a régi felújításánál fontos szempont többek között a fűtés, melegvízellátás, hőszigetelés módja. Az energiaárak folyamatos emelkedése pedig még jobban gondolkodásra, megfontoltságra ösztönöz. A napsugarakat még nem érte el az áremelés és nem sújtották adóval, így még mindig ingyenesen élvezhetjük(!), sőt ki is használhatjuk kényelmünk érdekében. A „naplopás” eme fajtája nem csak büntetés nélkül úszható meg, de támogatják világszerte, hiszen többek között környezetkímélő is.
Hanyatlik a német gazdaság is
2008. december 6. 17:38
„A jó vállalkozó jó kapcsolatokkal rendelkezik”
Hanyatlik a német gazdaság is
Lapunk rendszeres olvasói emlékezhetnek rá, hogy előző, novemberi
számunkban a piaci válság kapcsán idéztünk egy kanadai ingatlanelemzőt, aki a
magyar gazdaságról azt mondta, hogy hosszú távon elsősorban a némettől függ,
így ha az nem fog nagyot zuhanni, itthon sem lesz baj.
Nos, amennyiben az elemző nem
tévedett, kezdhetünk aggódni, ugyanis a német GDP az idei év harmadik
negyedében tovább csökkent az előző kettőhöz képest, s ez azt jelenti, hogy a
germán gazdaság hivatalosan is recesszióba süllyedt.
Változó jogszabályok – megtorpanó ingatlanpiac?
2007. december 7. 14:29
2008-tól
változnak – a szakértők szerint kedvezőtlenül – az ingatlanok adásvételével
kapcsolatos adózás szabályai. Megkérdeztünk a várható fejleményekről egy
ingatlanközvetítőt és egy jogászt.
|
Mogyoród, Budaörs, Eger, New York…
2009. március 7. 16:39
Jönnek a Hírnökök…
Nehéz idők járnak világszerte, hiszen a válság nem kímél
senkit. Számunkra is az árak és a kiadások emelkedésén vált mindez érezhetővé,
nem számítva a hitelek hirtelen és hihetetlen emelkedését.
Az ország legnagyobb állatközpontja épül?!
2008. november 2. 17:45
Állati tervek Mogyoródon
Mogyoród neve először a Hungaroring kapcsán lett igazán
ismert 1986-ban, amikor megrendezték az első hazai Forma 1 versenyt. A pálya
megépülése után mintegy 20 évig megállt az idő, de évente egy alkalommal
felpezsdült a környék, majd ismét elcsendesedett.
Önkormányzati kötvénykibocsátás
2008. március 7. 19:10
Csodaszer, vagy lassan ölő méreg. 2007-ben minden korábbi mértéket meghaladóan megnőtt az önkormányzatok kötvénykibocsátása.
|
|
|
|