A Tiszai Vízi-rendészeti
Rendőrkapitányság Kiskörei Rendőrőrsének állománya egy új „járőrtárssal” bővült,
mégpedig egy szolgálati járőrkutyával. A Forest névre hallgató rajzos
színárnyalatú németjuhász Szabó Attila rendőr főtörzsőrmester hajóvezetővel lát
el közös szolgálatot vízen és szárazföldön egyaránt, elsődlegesen Tiszafüred
térségében.
A kutya a közel négy hónapos
kiképzés alatt a járőri tevékenységhez szükséges feladatokat (igazoltatás
biztosítása, ruházat és csomagátvizsgálás, elfogott személy kisérése, rejtekhelyről
kitámadó személy leküzdése, épületben megbújó személy szag alapján történő
felkutatása, és annak hollétének jelzése) sajátította el. Elsődleges feladata
természetesen, hogy vezetőjét megvédje bárminemű támadástól.
A további képzési célok a
kutyával kapcsolatban, hogy vízből mentési, valamint hullakeresési feladatokra
is alkalmas legyen. 25 C
fok felett a hőguta veszélye miatt nem lehet alkalmazni, így a nyári szezonban
ritkábban fogja segíteni a munkát, de az őszi, téli, és tavaszi időszakban a halvédelmi
intézkedések során jelentős szerepe lesz az elbújó, elmenekülő orvhorgászok,
orvhalászok, illetve elrejtett zsákmányuk felkutatásában.