A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Rendőr-főkapitányság - munkatársainak lakáshoz jutását segítendő - Jánoshida
önkormányzatával közösen lakópark építését kezdeményezte. A felépítendő
lakóparkban a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai, vagy az ide
áthelyezésüket kérő, jelenleg nem a megyében dolgozó kollégák vásárolhatnak
lakást, illetve családi házat.
A program célja egyrészt a
dolgozók lakáshelyzetének megoldása, másrészt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Rendőr-főkapitányság humán erőforrásainak erősítése, a súlyos létszámhiány
megállítása, a betöltetlen státuszok feltöltése. A főkapitányság eddigi
módszerek mellett új lehetőséget kíván biztosítani a nagy hiánnyal rendelkező
rendőrkapitányságokra - elsősorban Jászberénybe, Szolnokra - áthelyezésüket
kérők részére. A lakáshoz jutás lehetősége komoly tényezőt jelenthet az áthelyezéshez,
a lakóhely változtatáshoz kapcsolódó döntéshez.
Az áthelyezését kérő
munkatársakat olyan lakhatási lehetőséghez kívánják juttatni, amely biztosítja
a hivatásos szolgálat biztos hátterét, a család elhelyezését. A lakáshoz jutás
pénzügyi kondícióit úgy kívánják megválasztani, hogy minden rendelkezésre álló
lehetőséget, valamennyi pénzügyi megoldást felhasználva nyújtsanak lehetőséget
az érdeklődőknek.
A lakásépítés helyének
megválasztásánál a falusi környezetet, a jó megközelítési lehetőséget, és a két
érintett rendőrkapitánysághoz való közelséget vették figyelembe. Jánoshida
fekvését figyelembe véve, a lakóparkkal Jászberény és Szolnok rendőrkapitányság
rendőri létszámfeltöltését célozzák meg. Mindkét irányban a távolság 20-30 km. Azok jelentkezését is
várják, akik más - a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
illetékességi területéhez tartozó - rendőrkapitányság állományában
szeretnének elhelyezkedni.
Kellő számú jelentkező esetén a
lakóparkot 2010. április hónapban átadják. Jánoshidán az önkormányzat és a
főkapitányság együttműködése keretében egy 24 lakásos, önálló családi házakból álló lakópark megvásárlására nyílik
lehetőség.
A ház megvételéhez a település,
meghatározott feltételek vállalása esetén 500 ezer Ft támogatást nyújt, míg a kivitelező a lakások
megvásárlóinak 3,2 millió Ft
értékben önerőként felhasználható 4 év 4 hónap futamidejű Fundamenta kötvényt ajándékoz, melynek
számlanyitási díját és a futamidő alatti befizetések teljesítését átvállalja.
Természetesen a jogszabályokban meghatározott munkáltatói kölcsön felvételére is lehetőség nyílik, illetve a
folyamatban lévő tárgyalások eredményére figyelemmel további támogatások is várhatóak.
A 95 négyzetméter
alapterületű 1+3 fél szobás házak kulcsrakész ára: bruttó16,4 millió Ft. Bővebb
felvilágosítást az IRM 03-32-11-86-os, illetve az 56/501-635-ös telefonszámokon lehet kérni. A vásárlók
az önkormányzattól és a kivitelezőtől kapott támogatásra abban az esetben
számíthatnak, amennyiben vállalják, hogy a vásárlástól számított 10 évig a
Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság állományában teljesítenek
szolgálatot, illetve ezt csak rajtuk kívül álló okok miatt szüntetik meg.
Ellenkező esetben a támogatás összegét vissza kell téríteni - tartalmazza a rendőrség közleménye.