A nyári szünidejüket töltő
általános-, közép- vagy felsőfokú oktatási intézményekben tanuló fiatalokat
célozzák meg azzal az ifjúsági fotópályázattal, amelyet közösen hirdet meg a
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és Szolnok Megyei Jogú Város
Önkormányzata 2009. július 15 – augusztus 7. között.
A pályázat célja elsősorban a
10-25 év közötti fiatalok megszólítása annak érdekében, hogy a hagyományostól
eltérő módon – fényképen keresztül – bemutathassák egyéni látásmódjukat,
érvényre juttathassák kreativitásukat és tehetségüket egy meghatározott, ám tág
határok között mozgó témában: „Mit tudok, vagy mit akarok megmutatni egy
kattintással?”. A pályázat további célja a fiatal korosztály bevonása annak
kommunikálásába, hogyan látják saját életüket, hogyan gondolkodnak a
Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő fiatalok.
A fotópályázat két korosztályban
kerül meghirdetésre: 10-18 év közötti, valamint 19-25 év közötti korosztályban.
Minden kategória 1-5 helyezettje értékes díjazásban részesül. A szakértőkből
álló zsűri által kiválasztásra kerülő pályamunkákból kiállítás nyílik a
Megyeházán 2009. augusztus 18-án a megyei közgyűlés ünnepi ülésének
napján.
Bővebb információ megtalálható 2009.
július 15-től a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat megújult honlapján a www.jnszm.hu, valamint Szolnok Megyei Jogú
Város honlapján a www.szolnok.hu oldalon.