Május 14-én tartotta első hivatalos Tisza-tó Napját a 31 évvel ezelőtt
emberi kéz alkotta Kiskörei Víztározó. A tavalyi Tisza-tó konferencia szervezői
a Tisza-tó Napja legfontosabb céljának azt fogalmazták meg, hogy a ma itt élő
óvodások számára élhető térséget, biztos otthont, munkahelyet és perspektívát
tudjon jelenteni a Tisza-tó.
Ennek érdekében szeretnék ösztönözni a Tisza-tó területén prosperáló
szakterületek intézményeit az összefogásra, konstruktív együttgondolkodásra.
Ennek nyújtott keretet a zárkörű Tisza-tó Napja Kerekasztal beszélgetés, melyet
május 14-én 9 órától 13 óráig tartottak a Kiskörei Szakaszmérnökség konferencia
termében. A kerekasztal megbeszélésen közel 80 fő vett részt.Az előadók között több szakállamtitkár – dr.
Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár, Kóthay László vízügyi szakállamtitkár,Szaló Péter területfejlesztésért és építésügyért
felelős szakállamtitkár -, a Kerekasztal házigazdája dr. Aradi Csaba Tisza-tavi
miniszteri biztos volt. A szervezők szeretnék, ha a 2008-as ajánláson alapuló, pontokban
megfogalmazott üzenet eljutna a döntéshozókig, s azok felelősséggel dolgoznának
azok jövőbeni megvalósításán.
Események a Tisza-tó Napján: Vízszintavató
Váltófutás. A rendezvény része a Vízszintavató Váltófutás 725 fő részvételével,
a Kisköre felső vízmércén mért 725 cm-es nyári vízszint jegyében. A résztvevők,
a tavat körülvevő települések lakosságának bevonásával, stafétaszerűen – az
adott település közigazgatási határai között – körbefutották a Tisza-tavat
(mintegy 70 km-t) ismert felvezető futók – Tóth-Urbán Tamás (Szolnok), Megyeri
Zsolt (Szolnok), Fendrik László (Szeged) – közreműködésével. A váltófutás célja
volt felhívni a figyelmet az Európában is egyedülálló természeti adottságokkal
rendelkező Tisza-tóra, és a Tisza-tavi összefogásra.
Megkezdődött a 31. nyári
turisztikai szezon a Tisza-tónál. Ezt hivatalosan
május 14-én jelentették be, a Kiskörén megtartott Tisza-tavi Vízszintavató
Ünnepségen. Ide érkeztek be a váltófutás résztvevői, akikhez egy célfotó
erejéig prominens személyek is csatlakoztak. Az összefogás és a kapcsolatok
ápolása jelképeként megöntözték a Tisza-tavi kiemelt üdülőkörzet településeinek
és a társintézmények képviselői a Tisza-tavi Emlékparkban tavaly elültetett
facsemetéket. A közösség látványos zsilipeléssel ünnepelte meg a 31. nyári
vízszintet. A turizmus számára ez azt jelenti, hogy a Tisza-tónál megnyitottak
a szabad vízi strandok (Tiszafüred, Abádszalók, Kisköre, Tiszanána, Sarud,
Poroszló), az Abádszalóki-öböl vízmélysége alkalmas a vitorlázásra és jet
skizésre, elérhetőek a szigeteken az ökoturisztikai programok, és a horgászok
számára is bejárhatóvá válnak a belső öblözetek, holtágak. A nyári vízszintet az
október 23-i hétvégét követően kezdik majd leereszteni.
Tisza-tavi KI-MIT-TUD. Több mint 2 hónapon keresztül zajlott 50
csapat között a Tisza-tavi Ki-mit-tud vetélkedősorozat, melynek döntőjére május
15-én rendezték meg Abádszalókon az Általános Iskolában. Nagyon kiélezett és
erős volt a verseny, így a döntőről senki nem ment üres kézzel haza,
kirándulások, könyvek, plakátok találtak gazdára a döntősök között.
Tiszta Tisza-tóért akciók. Április 18 - május 9 között 10
településen az iskolák, egyesületek, alapítványok, munkahelyi kollektívák és 9
horgászegyesület részvételével a Tisza-tó környéki települések bel- és
külterülete vált hulladékmentessé. Összesen 1700 fő 2000 zsák szemetet gyűjtött
össze. A hulladék és a gaz elszállításának megszervezésében a települési
önkormányzatok mellett, a KÖTIKÖVIZIG és a MOHOSZ Tisza-tavi kirendeltség
működött közre.