A költő, mint blogger: "Fontos a szellemi készenlét"
Február elején Jenei Gyulának
(költő, újságíró, az Eső című irodalmi lap szerkesztője) blogja indult az Új
Néplap online oldalán. – Mi adta az ötletet, túl azon, hogy a blogírás elég nagy
népszerűségnek örvend, hogy Te is próbálkozz ezzel a műfajjal?
– Kérdezték már néhányan, miért
nem írok blogot, miközben láttam, hogy egyre több ismerősöm, barátom is ezt
teszi. Aztán valamikor novemberben Bán János, az Új Néplap főszerkesztője
felvetette, mi lenne, ha írnék a szoljon.hu-ra. Megegyeztünk, február elsejétől
próbálgatom ezt a műfajt (http://jenei.blog.szoljon.hu/),
amely persze nem idegen, annál is inkább, mert a műfaji határokban egyre
kevésbé hiszek. Vagy tudok mondani valamit, ami másokat is érdekelhet, vagy nem.
– A blogírás akkor jó, ha rendszeres, s ha olyan mondanivalója van
valakinek, amire a köz fogékony lehet. Hogy állsz ezzel a két dologgal?
– Az elvárás az, hogy hetente
háromszor-négyszer frissítsem a bejegyzéseket. Szerintem lesz, amikor szinte
naponta fogom. Közérdeklődés? Azt hiszem, az emberek, miként magam is, az
apró-cseprő hétköznapi történetekre, reflexiókra kíváncsiak. Végül is ezekből
áll össze az élet. Ilyeneket akarok megírni – nem pedig politizálni, vagy a
világot megváltani. Különben valamikor csináltam hasonlót, a Magyar Rádió
Körzeti Szerkesztőségének írtam hasonló szövegeket. Azokból egy könyvre való
anyagot össze is válogattam, Futóhomok
címmel jelent meg: http://vfek.vfmk.hu/adat/00000044.html
– Ezekből a bejegyzésekből is könyv lesz valamikor?
– Nem gondolkodtam még rajta.
Korai a kérdés…
– Jelent-e valamiféle napi ritmus-, életritmus módosulást a blogolás? A
te esetedben ez, hogy néz ki?
– Próbálok kicsit visszarázódni
az írásba. Meg hírelni ismerősöknek, barátoknak, hogy blogger lettem. Ez most
többletmunka, de remélem, „többletolvasókat” hoz.
– Mi a célod ezzel a műfajjal? Egy irodalmi lap főszerkesztőjeként
már van ismertséged, de akkor ez egy újabb lökést adhat ennek?, vagy: a közgondolkodást
alakítanád valamilyen irányba?, vagy egyfajta véleményvezér szeretnél lenni,
merthogy az emberek részéről van igény ilyesmire ...
– Kaptam egy munkaajánlatot, amit
kihívásnak érzek, s elvállaltam. Azt remélem, egyfajta szellemi készenlétben tart.
Fontos, hogy az ember rendszeresen írjon, s itt az is adhatja a dolog izgalmát,
hogy közvetlen visszajelzéseket, hozzászólásokat fogalmazhatnak meg az olvasók.
Egyfajta párbeszéd alakulhat ki. Mintha egy kocsmában vagy kávézóban
beszélgetnénk. S nagyon örülök, hogy már az első bejegyzéseimre sok hozzászólás
érkezett…