Az Új Magyarország Fejlesztési
Tervben 2007 és 2013 között 150 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre
árvízvédelmi fejlesztésekre, ebből 110 milliárd a Vásárhelyi Terv
Továbbfejlesztésére (VTT). 2003 óta folyamatosan zajlanak az építési
munkálatok, az árvízi védekezést biztosító fejlesztések.
2005-2006-ban összesen 22
helyszínen folytak, illetve kezdődtek meg kivitelezési munkák, ezek jelentős
része 2007 végére megvalósult, a tárca minderre összesen 27,2 milliárd forintot
költött. 2005-ben megvalósult a Tiszanagyfalu-rakamazi Nagymorotva
revitalizációja, megszüntették a Kósdi-zsilipet és új töltést építettek,
elkészült a Csongrád alatti partbiztosítás és a Cigánd-Tiszakarádi tározó
ivóvíz áthelyezése.
2006-ban megerősítették a kisari
partbiztosítást, rendezték a tivadari híd környezetében a hullámteret,
megtörtént a Tisza-szigeti töltésfejlesztés Szeged és a déli országhatár
közötti szakaszon, megépült a Körös-torok alatti partbiztosítás, felújították a
Tiszaalpári és a Kanászéri zsilipet, kiépült Tószeg árvízvédelmi rendszere,
megtörtént a Cigánd-Tiszakarádi tározóhoz kapcsolódó útépítés és elektromos
vezeték kiváltása.
2007-ben elkészült a
Lónyay-főcsatorna torkolati műtárgya, megerősítették a Tiszadobi nyári gátat, a
Beregi töltést és a Tiszaroffi tározó tiszai töltését, és megépült a Csongrádi
partfal. Elkészült a Cigánd-Tiszakarádi és a Tiszaroffi tározó, valamint
megvalósult a Bivaly-tói töltésáthelyezés. A VTT-re 2008-ban 6,9 milliárd Ft
költségvetési forrás és 10,8 milliárd KIOP-forrás áll rendelkezésre. A két
tározónak 20-30 cm-es vízszintcsökkentő hatása van, ezzel több százezer ember
árvízi biztonságát javítja. Előkészítés alatt áll további négy tározó uniós
pénzből történő megépítése: ezek a Nagykunsági, a Hanyi –Tiszasülyi, a Szamos –
Kraszna közi és a Beregi árvízi tározó, az előbbi kettő építése 2009-ben
kezdődik meg.
2013-ig a 110 milliárd forint uniós
pénzből megépül a négy árvízi tározó, két projekt keretében pedig a lefolyási
viszonyok javítását célzó beavatkozások valósulhatnak meg. Emellett a Tisza és
mellékfolyói mentén, 12 helyszínen és partszakaszon fejlesztik majd az
árvízvédelmi rendszert.
A beregi árvízvédelmi töltések
komplex fejlesztésével – ez egy 6,3 milliárdos nagyprojekt – 2011 végére
Vásárosnamény és Lónya között 19 település lakosainak nő majd az árvízzel
szembeni biztonsága. A tiszai árvízvédelmi rendszer részeként megvalósuló
beruházás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Vásárosnamény, Tiszavid, Tiszaadony,
Tiszaszalka, Tiszakerecseny, Mátyus és Lónya településeknél épül meg. A kilenc
töltésszakaszon gyakorlatilag megszűnnek az árvízi jelenségek: a töltések
keresztszelvényi és magassági fejlesztésével a jelenlegi 4,7 km-ről 31 km-re nő
az a töltéshossz, amely a mindenkori mértékadó – azaz a 100 évenként egyszer
előforduló – árvízszintnél egy méterrel magasabb. A fejlesztés eredményeképpen
a teljes Beregi öböl „zárt” lesz, azaz védettséget kap az árvizek ellen. A
töltésfejlesztéssel – és a Beregbe tervezett Jánd-Gulácsi árapasztó tározó megépülésével
– a térségben élők maximálisan védetté válnak az árvízzel szemben.
Öt önkormányzat (a Hernád mentén:
Szentistvánbaksa, Nagykinizs, Hernádkércs, Felsődobsza, és a Rábán Csörötnek)
már jövőre megkezdheti az állandó védettség eléréséhez szükséges települési
körtöltések kiépítését összesen 2,6 Mrd uniós forrásból. A támogatási
szerződést már megkötötték, jelenleg a projektek előkészületei zajlanak, a
kiviteli munkák pedig várhatóan 2009-ben kezdődnek el – tájékoztatott a KVVM sajtóirodája.