Szabó Imre környezetvédelmi és
vízügyi miniszter nyitotta meg az Újrahasznosítási Hónapot, amelynek keretében
az ÖKO-Pannon Kht. egy interaktív kiállítással mutatja be, mi történik a
szelektíven gyűjtött hulladékkal. A kamionban berendezett különleges tárlat
második alkalommal járja körbe az országot, Szolnokra, a Hild térre október 3-án érkezik.
A program célja, hogy meggyőzze a
lakosságot a hulladékhasznosítás környezeti jelentőségéről, és
szemléltesse a csomagolási hulladékok hasznosítási folyamatát. A megnyitón bemutatták
azt a tájékoztató kiadványt is, amely szintén az Újrahasznosítási Hónap
apropóján kerül a fővárosiak postaládájába, hogy a szelektív gyűjtés gyakorlati
megvalósításában nyújtson segítséget.
Az
ÖKO-Pannon Kht. 2008-ban ötödik alkalommal valósítja meg a PRO EUROPE szervezet
kezdeményezéséből mára európai szintű eseménysorozattá kinőtt Újrahasznosítási
Hetet (Recycling Week). A korábban egy hetes rendezvény 2007-től országos
programsorozattá alakult, így az Újrahasznosítási Hétből Újrahasznosítási Hónap
lett. Az ÖKO-Pannon Kht. a kiállítás segítségévela hasznosítási folyamat egyszerű modellezésével kívánja
eloszlatni a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tévhiteket, és bemutatni
a hulladékok útját a gyűjtőszigettől a feldolgozóüzemen keresztül a boltokban
lévő polcokig, és ez által megmutatni a szelektálás értelmét.
A
gondolatébresztő kiállítóeszközök,játékokegyszerűen szemléltetik a szelektív hulladékgyűjtés
célját, a hasznosítást. A varázsdoboz,
a térképes játék és a papírmerítés segítségével új ismeretekre tehetnek
szert a látogatók a hasznosítással kapcsolatban, míg a mini hulladékválogató és a mágneses szeparátor megmutatja, hogyan osztályozzák, válogatják
a szelektíven gyűjtött hulladékokat, a
sorba rakó játékban pedig már hasznosított másodnyersanyagokat
ismerhetünk meg.
„Ma hazánkban már kb. 4500
gyűjtősziget szolgálja a szelektív gyűjtést, ez elvben legalább öt millió ember
számára teszi lehetővé annak igénybevételét. Hogy a lakosság éljen is ezzel a
lehetőséggel, kulcsfontosságúnak tartom a környezettudatos szemléletformálást,
amit nem lehet elég korán elkezdeni. A zöldtárca ezért számos környezeti
nevelési programot támogat a zöld óvoda, ökoiskola és erdei iskola projektjein
keresztül. Előbb-utóbb maguk a gyermekek fogják megtanítani szüleiket is arra,
hogyan gyűjtsék szelektíven a hulladékot.” – mondta Szabó Imre miniszter a
kiállítás megnyitóján.
A
kamionban berendezettinteraktív kiállítás
háromnapos budapesti tartózkodás után indul egy hónapos vidéki turnéjára, hogy
szerepet vállaljon a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos ismeretek
terjesztésében. A rendezvénykamion a városok közterületein parkolva egy-egy
napig (délelőtt 10 órától este 6 óráig) várja az érdeklődő közönséget összesen
24 városban szeptember 15. és október 17. között. A kiállítás megtekintése
mindenki számára ingyenes. A kamionban, akárcsak tavaly, most is bemutatásra
kerülnek az ÖKO-Pannon idei, nagyszabású kampányában szereplő közéleti
személyiségek – D. Tóth Kriszta, Görög Zita, Kovács Emese, Novák Péter és M.
Kiss Csaba – hulladékból készült különleges ruhái és kiegészítői.