Guiness-rekordkísérlet zajlott a
hét elején Jászberényben, amelynek során 433 ezer darab gombot számolt össze a
13 fős – diákokból és matematika tanárból álló – bizottság. Portálunkat Szabó
Jánosné, a Városi Könyvtár és Információs Központ igazgatója tájékoztatta a nem
mindennapi eseményről.
A gombszámolást egy kiállítás
előzte meg, amikor egy helyi gyűjtő, Sinka Istvánné nyugdíjas – akit a városban
csak Gombos Roziként ismernek – több százezer darabból álló gombgyűjteményét
bemutatták a nagyközönségnek. A kéthetes kiállítás nagy sikert aratott. A
tárlaton a teljes készletet közszemlére tették, amelyet az idős asszony
fajtánként, színe, illetve funkciója alapján rendszerezve mutatott be. A
kiállításon kifüggesztették a gyűjtő gombokból kirakott, nemzeti jelképeket és
állatfigurákat ábrázoló egyedi alkotásait is.
A gyűjtemény becses darabjai
többek között azok a gombok, amelyek még Ferenc József-korabeli egyenruhákat
díszítettek, valamint tűzoltó, postás, katona és csendőr egyenruhákat
dekoráltak. A kiállítástól egyenes út vezetett a számolásig.
Szabó Jánosné elmondta:
a kiállítás utolsó napján, június 23-án Sebestyén István, a Magyar Rekordok
regisztrátora és közjegyző jelenlétében megszámolták a gombokat. A végösszegül
kapott 432 ezer 500 gombot 433 ezerre kerekítették, ennyi lesz bejegyezve a
Magyar Rekordok Adatbázisába, amelyről a jászberényi Városi Könyvtár és
Információs Központ hivatalos diplomát is kap majd. A Guiness-rekordok könyvébe
való bejegyzés ennél hosszabb procedúrát
vesz igénybe.
|