Három évvel ezelőtt, 2004. márciusában halt meg Robert Merle, a híres francia író. A hazánkban az egyik legnépszerűbb francia szerző minden könyvét lefordították magyarra és összesen 3,5 millió példányban adták el. 1908-ban született és 95 éves korában hunyt el.
Merle Algériában született, majd tízéves korától Párizsban élt. Középiskolai tanulmányai után a Sorbonne-on filozófiát és irodalomtörténetet tanult. Részt vett a II. világháborúban, harcolt Dunkerqueban, majd három évig német hadifogságban volt. A háború végezte után a rennes-i, a toulouse-i, majd az algíri Caen egyetemen angol irodalmat tanított, majd 1965-től a Párizs-Nanterre-i egyetem professzora lett.
Első regénye, az 1949-ben megjelent Két nap az élet a francia és angol haderő dunkerque-i visszavonulását, a hadsereg tragikus pusztulását örökítette meg. Regényéért a legrangosabb francia irodalmi kitüntetést, a Goncourt-díjat kapta meg. Az ötvenes évektől érdeklődése hősei pszichológiai elemzése felé fordult. Talán a legismertebb regénye a Mesterségem a halál (1952), mely az auschwitzi koncentrációs tábor létrehozójának fiktív önéletrajzán keresztül mutatja be a mindannyiunkban lévő gonoszt. Egyéb művei: A sziget (1962), Moncada, (1965), Állati elmék (1967), Üvegfal mögött (1970), Malevil (1972), Védett férfiak (1974), Madrapur (1976), Majomábécé (1989). Magyarországon rendkívül népszerű a kezdő részről Francia história névvel illetett történelmiregény-sorozata, melynek első hat része Pierre de Siorac, befejező hét kötete pedig az ő fia, Pierre-Emmanuel de Siorac kalandjait meséli el.
Pár évvel ezelőtt olvastam el a Madrapur című művét, mely akkora hatással volt rám, hogy azóta már legalább ötször újraolvastam. A történet egy távolsági repülőgépen utazó utasok kiszolgáltatottságát mutatja be. Rengeteg kérdés merül fel a történet közben – az olvasóban ugyanúgy, mint a szereplőkben -, többek között az, miért nincs pilóta a gépen, hová tűntek a poggyászok, miért nem utazik senki a másodosztályon, illetve, hogy létezik-e egyáltalán úti céljuk, Madrapur? A kb. 200 oldalas könyv rengeteg fordulatot és érdekességet tartalmaz, de az garantált, hogy aki elolvassa, az napokig, vagy akár hetekig a felmerült kérdésekre keresi a választ, de végső megoldást csak önmagunktól kaphatunk…
(cséjé)
|