Műkedvelők, színjátszás iránt érdeklődők hozták létre a Kurázsi Színjátszó Kört a Kertvárosi Közösségi Házban. Kezdetben saját szórakoztatásukra, de mára a közönség kedvére játszanak.
Rendező: Voltak már előadások, ezekből olvastunk fel, és mondták, hogy hú de jó lenne, ha ezt sok ember hallaná, mert ők nevetni akarnak, ők kikapcsolódni akarnak, így aztán megbeszéltem a gyerekekkel, idézőjelbe téve gyerekekkel, akik azt mondták, hogy jó, mehet.
A tagok beleegyeztek, így beindulhatott az amatőr színjátszókból álló társulat. Ezt a döntésüket, mint elmondták, nem bánták meg. Az előadások ingyenesek, semmi anyagi hasznuk nincs rajta, mégis rengeteget kapnak a színjátszó körtől.
Szonda Beáta Elég nehéz az élet ahhoz, hogy a mindennapi taposómalomban benne vagyunk, és ez kikapcsol bennünket maximálisan, és a másik, hogy annyira jól összejött ez a tíz ember, hogy születésnapokat, névnapokat ünnepelünk, tehát tényleg egy igazi kis közösség alakult ki.
"A színház katedra, mely egész tömegeket taníthat" - ez a Gogoltól származó idézet a mottója a fiatal társulatnak. A tanításon viszont ők egy kicsit mást értenek, mint Gogol.
Györgyné Marika A jövőben az embereknek szeretnék nevetést adni, egy kis örömet adni, mert nagyon- nagyon sok a boldogtalan ember, és ha itt látjuk, hogy egy kicsit is mosolyognak, örülnek, akkor az én szívem is boldog.
|