Víz napi Balcsi party
2008. március 30. 12:39
Több mint húsz Balaton-parti településen tart rendezvényt a Víz Világnapja alkalmából ma a Nők a Balatonért Egyesület. A Balaton megkoszorúzása mellett egy játék keretében sorszámozott kis vitorlásokat bocsátanak a vízre, vetélkedőt szerveznek a vízhez kapcsolódó feladatokkal, valamint bemutatják a "Balatoni csigamese" című kifestőfüzetet, amely szórakozás közben a tó és környéke megóvására, a környezetvédelem fontosságára hívja fel az apróságok és szüleik figyelmét.
Egy órán belül elfogták az erőszak gyanúsítottját
2008. március 29. 14:31
Egy órán belül elfogták a keszthelyi rendőrök azt a férfit, aki ma reggel hat óra tájban, egy a Lovassy és az Ady utca közötti Krezs-parkban megtámadott, és egy használaton kívüli sportlétesítménybe kényszerített egy fiatal nőt, ahol megerőszakolta. A sértett által adott személyleírás alapján a járőrök a vasútállomás közelében rábukkantak a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 23 éves zala férfira, aki beismerte tettét.
Fegyveres rablót keresnek Keszthelyen.
2008. március 27. 14:57
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon fegyveres rablás bűntett gyanúja miatt nyomozást indított annak az ismeretlen elkövetőnek a felkutatására, aki március 27-én 12:15 órakor kezében fegyvernek látszó tárggyal Keszthelyen, a Kossuth Lajos utcai ABC-ben a pénztárostól pénzt követelt, majd a pénztárgépből kivett összeggel a helyszínről elfutott. Az elkövető személyleírása: kb.
"Egy óra a Földért"
2008. március 25. 8:30
Felhívást tett közzé nemrégiben a Magyar Elektronikai Egyesület Világítástechnikai Társaság és a Magyar Csillagász Egyesület, amelyben a klímaváltozás csökkentése érdekében kérik az önkormányzatok, állampolgárok segítségét. Egy tavaly sydneyben indított kezdeményezéshez történő csatlakozásra ösztönöznek mindenkit, amellyel véleményük szerint jól látható módon lehet felhívni a figyelmet az egész világot érintő problémára.
|
Kompromisszumos megoldás a Sétáló utca ügyében
2008. április 1. 11:20
Kompromisszumos megoldás született a keszthelyi Sétáló utca ügyében. A városban hosszú ideje tartó vita folyt arról, hogy milyen feltételekkel folyhat az árusítás az üzletek előtti területen.
Gyenesdiás a színpadon
2008. március 30. 12:20
Hagyományos művészeti gáláját tartja ma Gyenesdiás Keszthelyen. A nagyszabású rendezvény számos érdeklődőt vonz a környező településekről, így minden évben telt ház előtt zajlik a Balaton Színházban.
Átalakíthatják a városi kórházat
2008. március 29. 14:26
A városi kórház gazdasági társasággá történő átalakítását fontolgatja a keszthelyi önkormányzat, hogy ezzel is segítsen annak anyagi helyzetén. Ezt a város alpolgármestere mondta a helyi képviselőtestületi ülés döntéseiről tartott sajtótájékoztatón.
Fanni gyógyulni akar
2008. március 27. 12:01
"Tudod, amikor kicsi voltam, azt gondoltam, később én is úgy fogok járni-kelni, mint a többi ember körülöttem."- ezzel a mondattal kezdődik az a video, amelyet a segítségre váró keszthelyi Gönye Fanni ismerősei juttattak el szerkesztőségünkbe.A 17 éves, betegen is életvidám fiatal lány és családja küzdelme a gyógyulásért évek óta tart. Most abban reménykednek, hogy őssejtterápiával történő kezelése jelentős javulást hozhat állapotában.
|
|
|
|