Képzés a szociális területen dolgozóknak
2008. április 19. 23:05
Szociális területen dolgozók számára indított munkaügyi képzést a Zalai Falvakért Egyesület. A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központtal és a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetével falugondnokoknak, családsegítő szakembereknek, Foglalkoztatási és Információs Pont munkatársaknak és önkénteseknek biztosítanak munkaerő-piaci ismereteket annak érdekében, hogy e területen is támogathassák az érintetteket egész Zalában.
Gyenesdiás a színpadon
2008. március 30. 12:20
Hagyományos művészeti gáláját tartja ma Gyenesdiás Keszthelyen. A nagyszabású rendezvény számos érdeklődőt vonz a környező településekről, így minden évben telt ház előtt zajlik a Balaton Színházban.
Idén is jönnek a szovátai gyerekek
2008. március 6. 10:23
A Dévai szent Ferenc Alapítvány vezetőjét látták vendégül tegnap a Marcali Plébánián. Böjte Csaba a szovátai gyermekotthon lakóinak nyári táborozásáról egyeztetett az egyházközség képviselőivel és a Kaposvári Egyházmegye karitász vezetőjével.
IX. Farsangi Karnevál Keszthelyen
2008. február 2. 2:00
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a Keszthelyi Farsangi Fesztivált. A ma délutáni színes kavalkád szervezését ezúttal is a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete vállalta fel.
Nem csak a húszéveseké a világ!- Szörföző nagyik Hévízen
2008. január 8. 11:17
Tanfolyammal indul az év a Hévíz és Térsége Kamarai Tagok Kulturális Alapítványánál. Fojtáné Bősze Borbála térségi referens elmondta: tavaly nagy sikere volt a szülők és nagyszülők számára indított számítógépes képzésüknek, ezért idén ismét megszervezik azt.
|
Adományokat várnak
2008. április 6. 11:02
A Keszthelyi Városi Kórház gyermekosztályán ápolt kis betegek javára szervez gyűjtést a Nők a 21. Századért Egyesület és a helyi Gyermekbarátok Közössége.
"Egy óra a Földért"
2008. március 25. 8:30
Felhívást tett közzé nemrégiben a Magyar Elektronikai Egyesület Világítástechnikai Társaság és a Magyar Csillagász Egyesület, amelyben a klímaváltozás csökkentése érdekében kérik az önkormányzatok, állampolgárok segítségét. Egy tavaly sydneyben indított kezdeményezéshez történő csatlakozásra ösztönöznek mindenkit, amellyel véleményük szerint jól látható módon lehet felhívni a figyelmet az egész világot érintő problémára.
Létrehozzák az első somogyi nonprofit részvénytársaságot
2008. február 13. 19:52
Csaknem másfél milliárd forintot nyerhet sikeres Leader pályázat esetén a Dél-Balatoni Helyi Közösség. Az ehhez szükséges stratégiai tervezéshez létrehozzák Somogy első nem profitorientált részvénytársaságát
Ingyenes strandbelépő, kedvezmények- Jön a Gyenesdiás Kártya
2008. február 1. 14:26
Újabb attrakcióval lepi meg vendégeit az idei szezonban a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület. A civil szervezet kedvezmény-kártyát vezet be a tagjainál nyaraló vendégek számára, ezzel is hozzájárulva itteni kikapcsolódásuk minél kellemesebbé tételéhez.
|
|
|
|