Vártúra Reziben
2007. május 12. 13:01
Hagyományőrző vártúrán vettek részt a helyiek és a távolabbról érkezett érdeklődők Reziben. Miközben a kirándulók a Zalaszántói-medence fölé emelkedő Meleg-hegyen lévő romokhoz indultak a rezi sportpályáról, a várkertben játszóházba várták a legkisebbeket.
Hagyományteremtés - Magyar Nemzeti Parkok Hete júniusban
2007. április 23. 11:54
Idén először lesz "Nemzeti Parkok Hete” Magyarországon. A budapesti bemutatkozást követően június 18-24.között a létesítmények, így a Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság is hagyományteremtő céllal, ingyenes, illetve kedvezményes, valamint különleges programokat biztosít a nagyközönség számára
Berecz András a Balaton Színházban
2007. január 19. 15:58
Ismét érdemes betérni ma délután a Balaton Színházba, ahol Berecz András mesél hat órától. A magát álomszövőnek is nevező mesemondó nem csak a legkisebbeknek, hanem a felnőtteknek is felejthetetlen perceket szerez minden alkalommal.
|
Logisztikai bázis Sármelléken
2007. május 11. 21:07
Ünnepélyes keretek között jelenti be a DHL Express Magyarország Kft. május 21-én, hogy logisztikai bázist épít a sármelléki repülőtéren.
Védett lett a Mura teljes hazai szakasza
2007. április 18. 8:56
Új tájvédelmi körzettel gazdagodott hazánk. Hivatalosan is átadták Zala megye legújabb Mura-menti Tájvédelmi körzetét, mely abban is egyedi, hogy ezzel védetté nyilvánított a Mura teljes magyarországi szakasza.
Aláírták a Puskás Ferenc emlékfalat
2007. február 8. 15:16
Sármellék és Zalavár polgármesterei, valamint a Ferencváros futballistái is aláírták ma a Fly Balaton repülőtéren a Puskás Ferenc emlékfalat. Az eseményen bejelentették, hoyg a légikikötő tavaly májusban átadott terminálja április másodikától hivatalosan is a világhírű futballista nevét viseli majd.
Köszönet a segítőknek
2007. január 2. 8:22
Idén szilveszterkor is a polgármester köszöntötte a tűzoltók, mentősök és rendőrök éjszakai műszakjában dolgozó munkatársait az esti váltáskor Keszthelyen. Ruzsics Ferenc megköszönte egész éves kitartó és áldozatos munkájukat.
Adománygyűjtés az Árvácskáknak
2006. december 15. 18:30
Karácsony előtt ismét Keszthelyen lesznek Gergely István csíksomlyói plébános pártfogoltjai, illetve az Árvácska művészeti együttes. Adománygyűjtő, jótékonysági szentmisén és azt követően egy adventi műsoron vesznek a Család Iskola növendékeivel.
|
|
|
|