Beszámíthat a nyugdíjba a szakközépiskola
2007. december 18. 12:52
A Legfelsőbb Bíróság tegnapi ítélete szerint a fegyveres testületek alkalmazottainál a nyugdíj szempontjából nemcsak a szakmunkásképzőben eltöltött, hanem a szakközép-iskolai évek is jogszerzőnek minősülnek. Elképzelhető, hogy a jövőben e szabály minden munkavállalóra alkalmazható lesz.
Újra pályáznak- sikeres a közmunka program
2007. november 23. 6:41
A hónap végén befejeződik a korábbi Keszthely - Hévízi Kistérségi Többcélú Társulás által szervezett, hét hónapos, 32 főt foglalkoztató közmunkaprogram. A sikerre tekintettel ismét pályáznak az önkormányzatok.
Putriból lakásba
2007. július 15. 0:02
Zala megyében OKJ-s kőművesképzésen vesznek részt azok a romák, akik jelenleg még putrikban, cigánytelepeken élnek, de hamarosan lakáshoz jutnak a romatelepek felszámolását célzó program keretében. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium valamint a Nyugat-Dunántúli Regionális munkaügyi központ 2 hónap múlva vásárol felújításra szoruló ingatlanokat a családoknak, amelyeket saját maguknak kell majd rendbetenni.
Létszámleépítés a keszthelyi kórházban
2007. június 25. 16:48
Harmincöt dolgozótól válik meg a közeljövőben a keszthelyi kórház. Erre az intézmény struktúraváltása miatt van szükség-tájékoztatott Ruzsics Ferenc polgármester.
|
Új pálya-5500 fő átképzését biztosítják
2007. november 4. 21:40
A közszférából elbocsátottak képzését támogató "Új Pálya Program"-ról rendeztek konferenciát Keszthelyen, a Balaton Színházban. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében ez év szeptemberében indult projekt gazdája a Pécsi Regionális Képzőközpont, amely a programba eddig jelentkezett képzőhelyek képviselőit hívta meg a tájékoztatóra.
Aggódnak a Volán dolgozók
2007. július 14. 23:40
Zala megyei javaslatra az Alkotmánybírósághoz fordul a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége. A volános dolgozókat tömörító szervezet azért készített beadványt, mivel sérelmezik, hogy a parlament június 25-én módosította az árkiegészítésről szóló törvényt és lecsökkentette a kedvezményes jegyek, bérletek után a volán társaságoknak járó árkompenzációt, így több közelekedési vállalat 100 milliós árbevételkieséssel kénytelen számolni a jövőben.
Vonzóbbá tennék az egyéni vállalkozást
2007. május 14. 7:54
Tizenhét évvel ezelőtt fogadta el az országgyűlés az egyéni vállalkozásról szóló törvényt, amely a megalkotása óta eltelt időszakban alig módosult. A jelenlegi szabályok egyre kevésbé alkalmazkodnak a megváltozott gazdasági és a jogi környezethez, így szükség van azok korszerűsítésére.
Állásbörzét szerveznek Keszthelyen
2007. február 20. 7:56
Márciusban ismét állásbörzét szervez a Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Keszthelyi Kirendeltsége a Balaton Színház és Konferencia Központban. A március 8-i rendezvény célja, hogy személyes találkozót biztosítsanak a munkavállalók és a munkáltatók között, információt cserélhessenek és közvetlenül a börzén meg is történhessen a munkaerőfelvétel – tájékoztatott Kapcsándy Mária, a helyi kirendeltség vezetője.
|
|
|
|