Közel kétezer megvalósult marketingakció, több mint ezer hazánkban vendégül látott nemzetközi újságíró és forgatócsoport, mintegy 1500 külföldi utazási szakember; háromszáz újságírói és utazásszervezői tanulmányút; sikeres részvétel belföldi és külföldi kiállításokon; 52 működő weboldal a Föld 29 országában; szorosabb együttműködés a szakmai és stratégiai partnerekkel, számos sikeres közös belföldi és külföldi marketingakció; előrelépés az MT Zrt. által kezdeményezett Légi Marketing Alap létrehozása területén és sikeres nemzetközi szakmai rendezvények Magyarországon. Egyebek mellett ezekről az eredményekről számolt be idei évértékelőjében a Magyar Turizmus Zrt. A belföldi turisztikai marketingtevékenység középpontjában idén a zöldturizmus, az egészség- és eseményturizmus állt, külföldön pedig Budapest, a Balaton, az egészségturizmus és a hivatásturizmus szerepelt kiemelten.
Sikeres „zöld” kampányok
A Magyar Turizmus Zrt. a Zöldturizmus Évében számos akcióval hívta fel a nagyközönség figyelmét a hazai gyalogos, kerékpáros, lovas és vízi kalandozási lehetőségekre. A Zrt. célja a kampányévvel a hazai lakosság érdeklődésének felkeltése, illetve erősítése volt hazánk természeti értékei iránt. A kampányév során a nemzeti turisztikai marketingszervezet kiemelt figyelmet fordított a környezettudatos életmód népszerűsítésére is a belföldi lakosság körében.
A Zöldturizmus Éve keretében az MT Zrt. számos új kiadványt jelentetett meg. A kampányév tematikájához kapcsolódott az Itthon otthon van turisztikai melléklet és a televíziós programajánló, valamint a http://zoldut.itthon.hu internetes oldal is. A kampányévre készített 741.000 darab központi zöldkiadvány csaknem maradéktalanul elfogyott! Magyarország turisztikai régiói is speciális kiadványokkal, természetjáró, kerékpáros és vízi térképekkel, túrajánlatokkal álltak a zöldutazók rendelkezésére (pl. Természetesen…-Kalandozás Észak-Magyarországon, Két keréken a Balatonnál, Hív a természet - Dél-Dunántúl, Kiránduljunk együtt - Dél-Dunántúl, Természetjárás vízen a Tisza-tónál, Természetjárás, öko-, kerékpáros- és lovastúrák a Tisza-tavi régióban, stb.)
A kampányévet megelőzően a Magyar Turizmus Zrt. kutatást végzett a zöldturizmus témakörében, amelyből kiderült, hogy a magyar lakosság közel fele az elmúlt három évben egyetlen magyarországi Nemzeti Parkban sem járt és nem szokott túrázni vagy lovagolni sem. Az MT Zrt. zöldturizmus kampányéve sikeresen változtatott ezen a szomorú képen: az alábbi zöldakciók országszerte több tízezer zöldutazót mozgattak meg!
A Zöldturizmus Éve 2007. március 24-én egy nagyszabású, országos akcióval indult. A Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Természetbarát Szövetség és a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület Kincskereső Játékra hívott mindenkit, aki kalandos formában szeretett volna megismerkedni Magyarország természeti kincseivel. A játékos kedvűek számára a kincskeresést követően az Utazás Kiállítás is tartogatott meglepetéseket, 2007. március 29. és április 1. között, ahol az MT Zrt. - KvVM közös „zöld” megjelenése mellett, csendes, természetközeli attrakciók és kincskereső játék várta az érdeklődőket.
A Család Lovardája Program a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség és a Magyar Turizmus Zrt. első nagy közös, országos akciója volt. A két szervezet annak a célkitűzésnek az érdekében fogott össze, hogy népszerűsítsék a lovaglást, a lovas turizmust a belföldi vendégek körében. Az akció során az ország 120 lovardájában várta 50%-os kedvezmény a vendégeket. Az áprilisban első alkalommal megrendezett Család Lovardája Program után, újabb országos, lovas rendezvényen vehettek részt kicsik és nagyok egyaránt: július 4-én vette kezdetét a III. Országos Gyerek Lovas Találkozó Orfűn.
Májusban a balatoni természeti értékeké volt a főszerep, amikor a zöldutazók meggyőződhettek arról, hogy a Balaton nem csupán a nyári fürdőzések paradicsoma. A tó főszezoni forgalmának további élénkítése céljából, „Tengernyi élmény itthon” szlogennel indított kampány része volt egy – rádiókban, televíziókban és az írott sajtóban folytatott – médiakampány, egy banner-kampány, egy óriásplakát-kampány, egy Balaton road show, valamint intenzív kiadvány-terjesztés. Az MT Zrt. „Balatoni Tízpróba” elnevezésű kampányának keretében pedig hazai sztárok népszerűsítették a balatoni természeti értékeket és a gazdag programkínálatot.
Országszerte 1500 iskolás vett részt abban a szemétgyűjtési akcióban, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal (KvVM) és a nemzeti park igazgatóságokkal együttműködésben hirdetett meg. 2007. május 18-án az ország nemzeti parkjaiban lelkes önkéntesek "fésülték át", s ahol szükséges volt, tisztították meg a zöldterületeket.
A Zöldturizmus Éve kampányév kiemelt eseménye júniusban a hagyományteremtő céllal, első alkalommal megrendezésre került Magyar Nemzeti Parkok Hete volt, amely június 15-én egy beharangozó akcióval, a Nemzeti Parkok Hétvégéjével indult a Pál-völgyi barlang kőfejtőjénél, ahol mind a tíz nemzeti park bemutatkozott. A barlangokat a két nap alatt kb. 1100 érdeklődő kereste fel, ami a normál hétvégi forgalom több mint háromszorosa. A Magyar Nemzeti Parkok Hete 2007. június 18. és 24. között várta a zöldutazókat több mint száz ingyenes garantált programmal, ingyenes és kedvezményes belépőkkel, szakvezetéses túrákkal és szállásdíjkedvezményekkel. A KvVM adtai szerint kb. 16.000 látogató vett részt a meghirdetett programokon és látogatta meg a bemutatóhelyeket. Ez 5-50%-os forgalomnövekedést jelentett. Az akció sikerességét mutatja, hogy valamennyi nemzeti park szeretné azt megismételni. A szakmai szervezetek összefogásának köszönhetően, az ország 170 szálláshelye is csatlakozott az akcióhoz. A Magyar Szállodaszövetség nyári marketingakciója keretében június 1. és 30. között az akció csatlakozott szálláshelyein 2=3 kedvezmény várta az érdeklődőket, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének csatlakozott tagjai június 15. és 24. között 50%-os kedvezményt nyújtottak a zöldturistáknak, a csatlakozott ifjúsági szálláshelyek pedig vagy 2=3 vagy 50%-os kedvezményt biztosítottak június 15. és 24. között.
A Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével megvalósuló Európai Mobilitási Hét keretében szeptember 16. és 22. között Budapest utcáit „visszafoglalták” a gyalogosok és kerekezők az autóktól. Az eseményen a szervezők számos programmal hívták fel a lakosság figyelmét a környezettudatos életmód előnyeire, a környezetbarát közlekedési eszközök használatára. Az MT Zrt. turisztikai információs pultnál várta az érdeklődőket és mintegy 4.000 kiadványt osztott szét.
2007. szeptember 21-23. között rendezték meg az MT Zrt. együttműködésével a LEADER Magyar Vidéki Turizmus Napjai akciót, amelyhez 52 vidéki LEADER+ közösség, 340 település, 940 turisztikai szolgáltató csatlakozott, akik minimum 30%-os kedvezményt adtak szolgáltatásaikból. A www.hazajaro.hu honlapon az akció ideje alatt több mint egymillió oldalletöltést regisztráltak és mintegy 15.000 vendég vette igénybe a kedvezményes szolgáltatásokat.
Októberben az ország leggyakoribb és legkülönlegesebb madarait is megismerhették az érdeklődők az „Európai Madármegfigyelő Napok” eseményei során. Az MT Zrt. és a Magyar Madártani Egyesület az ország több pontján, szakemberek által vezetett madármegfigyelő túrákra várta az érdeklődőket 2007. október 6-án és 7-én. 207 helyszínen 5038 résztvevő figyelt meg 469.825 madarat. A helyszíneken mintegy hatezer darab zöldturisztikai kiadványt terjesztett az MT Zrt.
A Magyar Turizmus Zrt. fotópályázatot hirdetett a Zöldturizmus Éve kampány részeként. A verseny célja Magyarország zöldturisztikai kínálatának népszerűsítése volt. A zöldutazók a kirándulások alatt készült képeikkel értékes nyereményekért pályázhattak. A Zöld Út 2007 fotópályázaton a természetjárással, kerékpáros, lovas és vízitúrákkal, valamint a nemzeti parkokkal kapcsolatos fényképek versenghettek egymással, értékes belföldi utazásokért és egyéb ajándékokért. A pályázatra 1151 nevező küldött be 6707 fotót. (Képek száma kategóriánként: Aktívan a természetben: 2682 db; Kirándul a család: 1349 db; Nemzeti parkjaink: 2676 db.) A nyertes képek a jövő évben vándorkiállítás keretében is megtekinthetők.
A kiemelt eseményeken túl az ország kilenc régiója is számos akcióval kapcsolódott a kampányévhez, amelyekről a Zrt. közlemények, illetve PR-cikkek és hirdetések formájában, valamint honlapjain folyamatosan tájékoztatta a médiát és a nagyközönséget.
A Zöldturizmus évére a Tisza-tó régió kialakította a Túraközpont Hálózatot, amely a térségbe látogatók kerékpáros-, vízi- és lovastúra programjainak megszervezésében segít. A hálózat tagjai túraeszköz bérléssel (kerékpárok, csónakok, kenuk kölcsönzésétől a lovas szekérig), a hálózat éttermi tagjai turistamenüvel, útravaló hideg élelmiszercsomaggal, a túraközpontok pedig információval, kidolgozott kirándulási ajánlatokkal, térképekkel és egyéb kiadványokkal segítik az érdeklődőket, kívánságra pedig jogosítvánnyal rendelkező túravezetőt ajánlanak.
A tematikus kampányévhez kapcsolódva a Tisza-tó meghirdette a Tisza-tavi 8 próbát, amely a négy évszakos természetjárás jegyében csábította kirándulásra az utazókat. Az eseménysorozat februárban, az úgynevezett Tisza-tavi Jégtúrával indult és egész évben tartott.
2007. május 19-én Szeged volt az első állomása a „Csak természetesen Közép-Dunántúlon” nagyközönségi road show-nak, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. a Közép-dunántúli régió turisztikai kínálatának népszerűsítése érdekében indított útjára. A rendezvénysorozat négy hétvégén, szombatonként várta az érdeklődőket Szeged (május 19.), Miskolc (június 2.), Szolnok (június 9.) és Budapest (június 16.) népszerű bevásárlóközpontjaiban.
„Kiránduljunk együtt!” szlogennel a Dél-dunántúli régió zöldturisztikai útvonalait szervezett, vezetett formában (ingyenesen) bemutató akciósorozat keretében április és október között 15 hétvégén vehetett részt a nagyközönség a Dél-dunántúli RMI-vel és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal vízi, gyalogos, kerékpáros és barlangtúrákon.
A Nemzetközi Édesvízi Horgász Szövetség idén Magyarországot választotta a szeptember 8-9. között megrendezésre került 54. Felnőtt Horgász Világbajnokság helyszínéül. A versenyre a Velencei-tavi Nemzetközi Horgász versenypályán, a Sukorói Evezőspályán került sor.
Az őszbe forduló természet megannyi adottságára épült az Őszi Natúrparkoló rendezvénysorozat (szeptember 15. - október 23.), amely hat hétvégén keresztül kínált programlehetőségeket az Írottkő Natúrpark területén, a Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság szervezésében.
További sikeres akciók a vendégforgalom növelése érdekében
A szakmaiság és partnerség jegyében 2007-ben a nemzeti turisztikai marketingszervezet még több olyan akciót szervezett, amelyhez a turisztikai szolgáltatók és stratégiai partnerek is csatlakozhattak, nem csupán a Zöldturizmus Évéhez illeszkedve. Nagy érdeklődés mellett idén is megrendezésre került a Torkos Csütörtök, illetve a Nyitott Pincék Napjai. Az utóbbi akcióban részt vett pincék 15.000 vendéget fogadtak a rendezvény ideje alatt. Nagy sikert arattak továbbá az együttműködő partnerekkel megvalósított, illetve megvalósuló forgalomösztönző akciók is (pl. 2=3, vagy 3=4 szálláshelyi kedvezmények) mind a belföldi, mind pedig a külföldi turisták körében. A Magyar Turizmus Zrt. folyamatosan előtérbe helyezi az üdülési csekk turisztikai célú, illetve a kereskedelmi szálláshelyeken történő beváltást ösztönző kampányokat.
A Magyar Turizmus Zrt. 2007-ben 500 millió forint költségvetési többletforráshoz jut, amelyet a 2007. évi utószezon, illetve a 2008. évi előszezon beutazó és belföldi vendégforgalmának élénkítésére használ fel, három marketingkampány keretében: Budapest kampány külföldön; új járatindításokhoz kapcsolódó kampányok; belföldi utószezoni vendégforgalmat élénkítő akció.
Cél a 2007. november és 2008. március közötti időszakban a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának növelése. A kampányok eredményeként mintegy 300 ezer regisztrált többlet vendégéjszaka érthető el hat hónap alatt.
A három kampány mindegyike partnerségben, a Fővárosi Önkormányzat, vidéki önkormányzatok, légitársaságok, a Magyar Szállodaszövetség, repülőterek, valamint a hazai turisztikai szolgáltatók (szállodák, autókölcsönzők, utazási irodák, stb.) szakmai illetve pénzügyi részvétele mellett valósul meg.
Kiemelt közös belföldi kampányok
A téli szezon belföldi vendégforgalmának növelése érdekében, a hazai szolgáltatók bevonásával kampányt indított a Magyar Turizmus Zrt. Télen itthon néven, amelynek a lényege, hogy a hazai szálláshelyek téli, kedvezményes ajánlatai együtt jelennek meg a www.telenitthon.hu oldalon. Az ajánlatok mellett a kampányban részt vevő településekről szóló információ és időjárás előrejelzés is segíti az érdeklődőket a megfelelő helyszín és szálloda kiválasztásában. A honlapot az MT Zrt. többek között a budapesti metrókban és villamosokon elhelyezett hirdetések segítségével ismerteti meg a nagyközönséggel, az oldal látogatottsági adatai szerint hatékonyan. A kampány kezdete óta mintegy 40 ezren nézték meg a honlapot, és szinte mindegyik, az akcióban részt vevő szállodához érkezett megkeresés. 57 település 120 szállodájának ajánlatai között válogathatnak az utazni vágyók.
A belföldi vendégek és vendégéjszakák számának növelését célozza a második szakaszához érkezett „Budapest vendégül várja Magyarországot” akció is, amely a Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Szállodaszövetség és közel száz budapesti szolgáltató egyedülálló összefogásával valósul meg. November 5. és december 25. között a magyar főváros kedvezményes ajánlatokkal és színes programlehetőségekkel várja a belföldi utazóközönséget. Az akciós szobaáron kívül számos egyéb kedvezményes szolgáltatást – turisztikai látnivalók, városnézések, kulturális programok – is tartalmaznak a fővárosi szállodák ajánlatai. Ezeket a kedvezményeket (10-50%) a vendégek a Magyar Turizmus Kártya Light és az „IrányBudapest” kupontömb segítségével vehetik igénybe, amelyeket az utazási csomag részeként, annak megvásárlásakor a kiválasztott szállodában kapnak kézhez. Június 1. és december 10. között a weboldal látogatottsága meghaladta a 46 ezret.
A legnagyobb nemzetközi akciók
2007. december 1-től 2008. március 31-ig három éjszaka áráért négy éjszakára várják a második Budapest Winter Invasion akcióhoz csatlakozott szállodák az akció keretében szállást foglaló külföldi vendégeket. A marketingakció együttműködő partnerei: a budapesti három-, négy- és ötcsillagos szállodák (több mint 50 szálloda, köztük a meghatározó szállodaláncok), a Magyar Szállodaszövetség, a Magyar Turizmus Zrt., a Malév Zrt., a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht., Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapest Airport Zrt., a Budapesti Tavaszi Fesztivál és egyéb turisztikai szolgáltatók (pl. városnézés, autókölcsönzés, fürdők, múzeumok, színházak, éttermek). A www.budapestwinterinvasion.com címen elérhető oldalon a kampány valamennyi résztvevőjén kívül részletes információk találhatóak Budapestről is. Jelentős szerepe van a kommunikációban a nagy nemzetközi televíziós csatornáknak is, amelyek segítségével több száz millió néző láthatja a kampányt népszerűsítő kisfilmet. A Budapestre repülő diszkont légitársaságok fedélzeti magazinjait olvasók is találkozhatnak a BWI hirdetéssel, illetve az elsődleges célpiacokon is számos eszközzel csábítjuk hazánkba a külföldi vendégeket a téli időszakban. A konkrét cél szerint a téli időszakban Budapestre érkező turisták számának 15.000 fővel való növelése 60.000 vendégéjszakával többet hoz majd a városnak. A kampány honlapjának látogatottsága a tavalyi évhez képest csaknem négyszeresére emelkedett, egy hónap alatt több mint 40 ezren keresték fel a kedvezményes budapesti szálláslehetőségeket kínáló weboldalt.
A Magyar Turizmus Zrt. kiemelt jelentőséget tulajdonít a külföldi turisztikai szakma rendezvényei Magyarországra hozatalának. Ezek ugyanis különösen alkalmasak arra, hogy Magyarországra irányítsák egy adott ország vagy régió utazási szakembereinek a figyelmét. Az MT Zrt. aktív lobbitevékenységének eredményeként a külföldi szakma képviselői több ízben Magyarországot választották szakmai programjaik helyszínéül 2007-ben is: februárban Budapesten került sor a Turisztikai Világszervezet konferenciájának lebonyolítására; márciusban nálunk ülésezett az Európai Turisztikai Bizottság Új Média Munkacsoportja; éves konferenciájának helyszínéül a Lengyel Turisztikai Kamara Sziléziai tagozata is Magyarországot választotta; szintén márciusban, Budapest adott otthont a Cseh Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (AČCKA) rendezvényének és a Novasol 2007. évi katalógus-bemutatójának. Az év legjelentősebb szakmai eseményre október 25-29. között került sor: a Rewe Touristik, az egyik legnagyobb németországi utazási vállalkozás Budapesten tartotta katalógus-bemutatóját, amelyre 1300 fő vezető németországi utazási szakembert hívott meg.
A marketingtevékenység stratégiai irányai
A turisztikai piacon új, egységes márkakommunikációval lép fel 2008-tól a nemzeti turisztikai marketingszervezet. A külföldre irányuló marketingtevékenység fókuszában – piaconként eltérő hangsúllyal és pozícionálással – elsősorban a kiemelt turisztikai termékek maradnak, így: Budapest és környéke, Balaton, Egészségturizmus, Hivatásturizmus, valamint Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa.
A Magyar Turizmus Zrt. 2008-ban tovább folytatja az általa kezdeményezett Légi Marketing Alap koordinálását annak érdekében, hogy a közeljövőben több új légi járat indítását segítse elő magyarországi repülőterekre (Budapest, Balaton és Debrecen térsége), együttműködésben a szolgáltatókkal, önkormányzatokkal, repülőterekkel és légi társaságokkal.
A belföldi marketingkommunikáció központi témája 2008-ban a „Vizek Éve” lesz, amelynek keretén belül tavasszal és ősszel hazánk egyedülálló egészségturisztikai kínálatának népszerűsítésére, nyáron pedig a magyarországi élővizek által kínált lehetőségekre helyezi a hangsúlyt az MT Zrt.
A Magyar Turizmus Zrt. munkájában 2008-ban is meghatározó irányelv a turisztikai szakmával és a stratégiai partnerekkel való szoros együttműködés. A marketingszervezet továbbra is nagy hangsúlyt kíván fektetni a „turisztikai szakma szolgáltató partnere” szerepre. A turisztikai szolgáltatók és stratégiai partnerek számára 2008-ban is számos lehetőség kínálkozik majd az MT Zrt. marketingakcióihoz való csatlakozásra.
A marketingszervezet további kiemelt feladatának tartja a társadalmi szemléletformálást a vendégbarát légkör erősítése érdekében. Kommunikációjában ezért a magyar lakosság és a szakmai szolgáltatók körében is még jobban tudatosítani kívánja a vendégszeretet fontosságát. Ennek kiváló, de nem elégséges eszközei a „Vendégbarát Magyarország”, és a „Magyar Turizmus Minőségi díj” a turisztikai szakmában, vagy éppen a „Virágos Magyarországért”, és a „Tiszta Magyarországért” mozgalmakban való tevékeny részvétel. A Magyar Turizmus Zrt., ezen ismert akciók mellett, további szemléletformáló kampányok megvalósítását is tervezi.
Komplex kampányok: Az MT Zrt. célja, hogy eszközeit és erőit integrált kampányok szervezésére fordítsa elaprózott akciók helyett. A vendégforgalom egyenletesebb eloszlása érdekében egész évben kiemelt hangsúlyt fektet a marketingszervezet a szálláshelyek hét közbeni forgalmának növelésére irányuló akciók szervezésére. (3=4 akciók országosan, minden hónapban, hétfő-csütörtök időszak alatti foglalás esetén.)
|