Borult a nagykoalíció Somogyban
Borult a nagykoalíció a somogyi közgyűlésben, a Fidesz-MSZP-Somogyért Egyesület hármas szövetségből kilépett a 10 tagú civil szervezet, miután a testület mai ülésén még csak napirendre sem került a Somogyért Egyesület elnökének közgyűlési alelnökké választása.
A 40 tagú grémium 20-20 szavazattal nem vette fel a napirendek sorába a Somogyért Egyesület módosító indítványát, amely Gyenesei István, korábbi közgyűlési elnök alelnökké választásának megtárgyalását kezdeményezte. Ma, a napirendek lezárását követően Ormai István interpellációjában sajnálatosnak nevezte, hogy a közgyűlés nem tárgyalt napirend keretében arról, hogy a Somogyért is adjon alelnököt. Gelencsér Attila, a közgyűlés fideszes elnöke tudomásul vette az elhangzottakat. Megjegyezte: már a választást követő egyeztetések során egyértelmű volt, hogy a Fidesz nem tudja elfogadni az egyesület jelöltjének személyét, nem fogja beterjeszteni Gyenesei István alelnökké való megválasztását. Gyenesei István hozzászólásában közölte: ezt a kérdést egyszer és mindenkorra lezártnak tekinti, a ciklus hátralévő részében az egyesület konstruktív ellenzékként folytatja a munkát a közgyűlésben.
(N-Joy Rádió)
| |