A jászberényi Szent Erzsébet Kórház életében a változás mindennapos. A
jelentős rekonstrukció elkészülte, a belső szervezeti struktúra átalakítása, a
működtetői szervezet változásai mind azt célozták, hogy működőképes kórháza
legyen a Jászságnak. A gazdálkodás azonban egyre nehezebbé vált, s ez a
folyamat újabb és újabb fordulatokat hoz. Erről beszélgettem Szabó Tamással, a
kórházat működtető kft. ügyvezetőjével.
- Régen a kórház abból működött, amit az Országos Egészségbiztosítási
Pénztártól kapott. Évek óta ez kevés, Jászberény önkormányzata ad kiegészítést
százmilliós tételekben. Ez a folyamat 2009-ben sem állt meg?
- Sajnos
nem. Mindig igyekeztünk a változásokhoz igazodva szervezni a kórház működését,
de a változások sora nem ért véget. Újabb és újabb szigorítások, elvonások
történnek. Még 2008 elején havonta 15-20 milliós volt a mínuszunk, melyet az
önkormányzat pótolt számunkra. Ez év elején olyan költségvetést alakítottunk ki
– az akkori ismeretek alapján -, mely úgy állt össze, hogy jórész az
OEP-támogatásból kijöjjünk.A hiányzó
összeget az önkormányzati közhasznúsági támogatás biztosítja. Ám az elmúlt
hetekben ismét változások történtek. A fekvőbeteg-ellátás terén újabb
szigorítást vezettek be, ami számunkra havonta további 8-10 milliós mínuszt
eredményez.
- Jászberény önkormányzata erre az évre 100
milliós támogatást kalkulált a kórház működési kiadásainak megsegítésére. Ez a
havi 8-10 milliós újabb mínusz, ezen felül van?
- Minden bizonnyal nem lesz elegendő a 100
milliós összeg a zavartalan működéshez. A mostani kalkulációnk szerint a
takarékos, ám kiegyensúlyozott működésünkhöz 10 %-al kellene több forrás, mint amivel
most számolhatunk. Sajnos az a legnagyobb gond, hogy a kalkuláció mára, a
beszélgetésünk napjára érvényes, mert holnap jöhet egy újabb rendelet. A
kiszámíthatatlanság a legrosszabb talán számunkra.
-A 2008-as
jelentős rekonstrukció során, de az elmúlt hónapokban is történtek belső
átszervezések a kórházban. Ezek hoznak eredményt?
- Az, hogy egy telephelyen van a
fekvőbeteg-ellátás és a szakellátás, eredményt hozott.A rekonstrukció során alkalmazott
energiatakarékos megoldások, a Dalkia cégtől való „elválásunk” is
megtakarításokat eredményezett. Egy fűtési szezonon vagyunk túl, a konkrét
számokat még nem tudom most, de van eredmény, az biztos, hiszen így sikerült a
hiányunkat 8-10 millióra csökkenteni. A takarékos megoldásokra való törekvés
azonban nem állt meg, 2009-ben is folytatódnak. A járóbeteg-ellátás színvonalát
igyekszünk emelni. A szakrendelésekre való előjegyzést vezettük be februárban,
hogy gyorsabb, zökkenőmentesebb legyen az ellátás, ne kelljen a betegnek órákat
várni, de az orvosok, szakellátók terhelése is egyenletes legyen. Az
ideggyógyászati, ortopédiai, reumatológiai, a bőrgyógyászati, szemészeti és az
urológiai szakrendelésekkel kezdtünk. Ezt most bővítettük öt szakterületen, a
fül-orr-gégészeten, sebészeten és a baleseti sebészeten, a nőgyógyászaton és az
onkológián is lehet előjegyzés alapján időpontot kérni az 500-222-es telefonon.
A technikai lehetőséget is javítottuk, így a telefonos rendszer is hatékonyabb
lett.
- A
szakrendeléseken éppen ma meglehetősen sok embert láttam várakozni. Nem működik
jól a dolog?
- Talán nem eléggé ismert még az előzetes
időpontkérés. Az én rendelésemen a napi átlag 40 betegből 10 időpontra jön, 30
pedig nem. Ők bizony várakozni kényszerülnek. Az előjegyzést még jobban kell
népszerűsítenünk.
- Mit
tud tenni még a kórház vezetése a színvonalasabb ellátás és a források növelése
érdekében?
- A második félévre tervezzük, hogy egy
rehabilitációs osztályt alakítunk ki 30 ággyal. Itt az időskori betegségekben
szenvedők belgyógyászati, esetleg műtét utáni rehabilitációs kezelését oldjuk
meg. Például a cukorbetegek esetében kialakuló fekélyek kezelése, esetleg
amputáció utáni, az önálló életvitelt segítő megoldásokról lehet szó. Az
aktivitás helyreállítása, az otthoni napi teendők megtanítása lesz itt a feladat.
Mindenképpen az a cél, hogy a megváltozott életvitelre felkészítsük,
megtanítsuk a betegeket Nagy igény van erre, ezért tervezzük ezt. Jászberény
erre kapott 30 ágyat.
- Ezzel
bővül a kórház ágyszáma?
- Nem, a meglévő kapacitás átrendezéséről van
szó. Változatlanul 200 aktív ágyunk lesz eztán is, s 67 kónikus, 15 ápolási
férőhely marad. A sebészeti tömb III. emeletét, a hosszú folyosón lévő részt
alakítjuk át, itt lesz a rehabilitációs osztály, ami kapcsolódik tulajdonképpen
a már ott lévő ápolási osztályhoz. Ezzel a lépéssel a belső struktúra
véglegesnek lesz tekinthető.
- Ez a
változás új munkahelyeket is teremt?
- Kétségtelen szükség lesz új rehabilitációs
szakemberre és ápolói területen is kell majd erősítés. Ez átképzéssel is
megoldható házon belül. Ápolási szakemberekre lesz szükség főleg, például gyógytornászra,
terapeutára. Ezzel az új osztállyal a kórház specialitása is változik. Ilyen
osztály országosan kevés helyen van, ezzel ismertségünket, vonzerőnket is
növelhetjük, ami a bevételek tekintetében is fontos.