Megegyezés a fővárosi jégpályák használatáról
2009. október 2. 0:36
Az Önkormányzati Minisztérium sport szakállamtitkárának újabb kezdeményezésére 2009. szeptember 29-én is tárgyalóasztalhoz ültek a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség és a Magyar Jégkorong Szövetség illetékesei, hogy mindkét fél számára elfogadható megoldást találjanak a Gyakorló Jégcsarnok jégfelületének használatára.
Xanax a jégre
2009. június 4. 22:36
A Millenáris csak a jégkorongozóké lesz - megnyugodhatnak a petíciót átadó hokisokKözel száz jégkorong-mezbe öltözött hokibarát petíciót adott át ifjabb Török Ottónak, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet főigazgatójának a Miniszterelnöki Hivatal előtt. Pár órával korábban a budapesti Gyakorló Jégcsarnokból beadványuk szerint „kiszoruló” jégkorongozók szövetségének vezetői már jártak a NUPI-NUSI első emberénél, aki megnyugtató lehetőséget vázolt a hokibarátok előtt: lezárult a közbeszerzési eljárás, s megkezdődik az új jégpálya építése a Millenárison.
Világklasszisokat köszöntöttek a Minisztériumban
2009. március 20. 16:30
A sportért felelős Önkormányzati Minisztérium ma elismerő oklevélben részesítette a 2008 második félévében kiemelkedő eredményt elérő sportolókat és a 2007. év rádióamatőr bajnokait. A miniszter távollétében - Radnóti Miklós antirasszista díj átadásán volt jelen a Parlamentben - Török Ottó, a tárca sport szakállamtitkára adta át az ünnepelteknek az okmányokat. Az eseményen a világ- és Európa-bajnokságokon sikeresen szereplő magyar sportolókat, valamint edzőiket és sportvezetőiket köszöntötték.
Szálltak az evezők, repültek a sárkányhajók!
2008. július 16. 16:58
A T-Mobile Vízi Szabadidős Sportfesztiválon Sukorón óriási érdeklődés kísérte a hétvégi T-Mobile Vízi Szabadidős Fesztivált, Sukorón. Több ezren látogattak el a rendezvényre és próbálták ki a legújabb vízi alkalmatosságokat, jónéhányan ültek be a sárkányhajó legénységének soraiba és pergő dobszó mellett eveztek, eveztek.
Az Önkormányzati Minisztérium támogatja
2008. július 4. 0:33
Az Önkormányzati Minisztérium, mint a sportpolitikáért is felelős tárca, 2008. évben is támogatja – az állami sportirányítási szerv és a sportegészségügyi feladatokat ellátó intézmény közötti együttműködés keretében – az Országos Sportegészségügyi Intézetet (OSEI) sportegészségügyi szakmai feladatainak ellátásában.
|
Egy hazugság margójára: bajban a kaposvári Fidesz…
2009. július 3. 1:18
Még egészen kisgyermek voltam, amikor apukám azt mondta: fiam, sose hazudj, mert minden hazugság, újabb hazugságot szül. Édesapám akkor talán még nem tudta, hogy három évtizeddel később a fia is erre figyelmezteti - no nem a fiát, hanem - a politikusokat.
KÖZLEMÉNY
2008. július 16. 11:51
Megrendülten értesültünk Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláról. A család és sporttársai fájdalmában osztozunk. A hozzátartozók gyásza, egyben sportszerető nemzetünk gyásza is.
Meghívó !
2008. június 19. 10:57
Meghívottak:
Taróczi Balázs,
Polgár Judit,
Kaplár F. József,
Siklós Erik,
Szabó Pál, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter,
Molnár Gyula, Újbuda polgármestere,
Lakos Imre, Újbuda alpolgármestere,
|
|
|
|