Már látogatható a Meseváros a Kossuth téren
2007. december 7. 11:10
A Miniszterelnöki Hivatal által szervezett Ország Karácsonya rendezvény keretében december 6-án 10.00 órakor megnyílt a Meseváros a Kossuth téren. A hivatalos megnyitó ünnepség – a lappföldi Mikulás érkezése, és az Ország Karácsonyfája fényeinek felgyulladása – ugyan csak este lesz.
Jobb adni, mint kapni
2006. december 24. 1:29
Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter, a Nők Kaposváért Egyesület elnöke 2006. december 22-23-án, idén részt vett az Egyesület év végi karitatív programjain, az immár hagyományos műsoros ajándékozási rendezvényeken. Ebben az évben Kaposváron 6 helyszínen közel 1000 rászoruló, egyedülálló idős embert köszöntöttek ünnepi műsorral és egy szerény ajándékkal. Ezen felül az egyesület aktivistái az ünnepek előtti napokban öt gyermekintézménybe is vittek karácsonyi ajándékokat.
Az igazi karácsony
2005. december 24. 0:44
Ma, december 24-én, a szeretet ünnepének első napján, miközben a csengettyűszót várjuk, gondolkodjunk el azon, hogy miről is szól az a nap, ez a pár együtt töltött óra. Gondoljunk az ünnep valódi üzenetén, és hajoljunk le egy didergő hangyához, hogy teste melegével felolvaszthassa jéggé dermedt szívünket.
Árvák karácsonya
2005. december 15. 16:25
December 17-én (szombaton) lesz a szolgálatteljesítés közben elhunyt belügyi dolgozók árváinak rendezett: Árvák karácsonya. Ugyanezen ünnepség keretein belül köszönti a Belügyminiszter az öt, vagy ennél több gyermeket nevelő munkatársak családját.
|
Adventi naptár az Ország Karácsonyán, a Kossuth téren
2007. november 28. 9:35
A világ legnagyobb adventi kalendáriuma, karácsonyi kisvonat, versmondó versenyek és betlehemi játékok várják sok egyéb program mellett a gyermekeket és családjukat december 6. és 24. között a Kossuth téren.
Az igazi csillagok
2005. december 25. 1:15
Karácsony környékén számtalan publicista dönt úgy, hogy képernyőre veti gondolatait. Fél-, és negyed igazságok sora jelenik meg mindenfelé, holott az író, csupán azt szeretné, ha véleménye - illetve annak publikus része - minél több emberhez eljutna. Ma már közhelyszámba megy - tudom, mert én is használom - a szeretet ünnepének körbeírása, de ilyenkor legalább egy kicsit őszinték vagyunk, ha máshoz nem, hát saját magunkhoz.
Krisztmász!
2005. december 19. 13:27
Így december második harmadának elején már vadul készülődünk a jeles napra. A bevásárlóközpontokban üdvözlik egymást a régi haragosok, és összeölelkeznek az új barátok. A hentes hajlandó az áldozat szebbik oldalából kihasítani a kért húscafatot, a boltos néha ránk is mosolyog, mi pedig tegezünk boldog boldogtalant, mert valami furcsa érzés kerít bennünket hatalmába.
Belügyi ovis karácsony
2005. december 13. 14:32
Már hagyomány, hogy a belügyi tárca - a karácsonyi ünnepek közeledtével - karácsonyfát állít a Belügyminisztérium épülete előtti parkban az V. kerület óvodásai részére. Ez a hagyomány folytatódik az idei évben is, hogy a legkisebbek minél mélyebben érezzék az ünnep lényegét. Sokan vannak a gyermekek között, akik talán itt láthatnak egyedül olyan felöltöztetett fenyőfát, ami az övék is.
|