Városi címet kapott 22 nagyközség
2009. július 4. 0:39
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény vonatkozó rendelkezésének megfelelően Varga Zoltán önkormányzati Miniszter előterjesztésére Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke döntött a várossá nyilvánítási kezdeményezésekről.
Törvény az önkéntes tűzoltó egyesületekről
2008. június 3. 19:08
A Magyar Köztársaság Kormánya kiemelt feladatának tekinti az állampolgárok biztonságának javítását. Az igények és a lehetőségek függvényében mindent megtesz annak érdekében, hogy a hazai tűzvédelem gerincét képező hivatásos önkormányzati tűzoltóságok munkakörülményei javuljanak, továbbá megvalósuljon a 15–20 perces beavatkozási idő az ország bármely területén.
Az Apeh válaszol
2008. április 25. 18:17
Kérdés: Eddig a munkáltatóm készítette el a bevallásomat, de most azt mondták, hogy nem lehet. Ebben az esetben mit tehetek?
Lezárult a vizsgálat Szabó György összeférhetetlenségi ügyében
2008. február 1. 0:10
2007 decemberében nyilvánosságra került sajtóértesülések alapján Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter haladéktalanul vizsgálatot rendelt el bizonyos projektek esetében esetlegesen fennálló összeférhetetlenségek ügyében. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) vizsgálata megállapította, hogy Szabó György, a vizsgált projektekben és a vizsgált időszakban nem sértette meg az akkor hatályos összeférhetetlenségi szabályokat.
|
Új államtitkárok a megváltozott szerkezetben működő kormányban
2008. április 29. 9:03
A kormányfő új államtitkárokat jelöl a minisztériumok megüresedő államtitkári posztjainak betöltésére, és további egy-egy államtitkárt az igazságügyi és rendészeti, az oktatási és kulturális, valamint a szociális és munkaügyi tárca vezetésébe a jelenlegi államtitkárok mellé.
Népszavazás
2008. február 14. 8:42
A Fidesz számára minden a népszavazásról szól, ezért nem meglepő, hogy a kormány tájékoztatási tevékenységét is a saját népszavazási kampánya részének tekinti.
APEH tájékoztató
2007. november 20. 15:25
2007-től az adóterhet nem viselő járandóságok fogalmába beletartozik a nyugdíj és a nyugdíjban részesülő magánszemély baleseti járadéka, továbbá a meghatározott törvényi előírások szerinti nevelőszülői díj.
|
|
|
|