A politikusoknak és a papoknak is igazat kellene mondaniuk!
2006. június 9. 12:14
Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) jelezte (a Fidesz már korábban ugyanezt tette), hogy nem vesz részt a Gyurcsány Ferenc által vasárnapra javasolt egyeztetésen a közigazgatási, illetve az önkormányzati reformhoz szükséges kétharmados törvényekről. Lukács Tamás a KDNP szóvivője, egy katolikus hazugságra alapuló magyar közmondást is citált az újságíróknak, amikor azt mondta: Vasárnapi munkán nincs az Isten áldása.
Szeresd felebarátodat, kivéve, ha az, baloldali!
2005. december 17. 0:31
Győztek az ateisták. Ilyen és ehhez hasonló újságcímekkel kellene, hogy kijöjjenek a mai lapok. Az egyházak egy jelentős részében, és most már az egyházi iskolákban is elharapódzott a radikális embergyűlölet, ami pedig a legkevésbé sem nevezhető keresztényinek. Vagyis istentelen emberekkel telítődött az Isten igéjét hirdetni hivatott szervezet, illetve az arra hivatott szervezetek egy része.
|
Elszomorít Veres András katolikus püspök véleménye
2006. április 27. 23:10
Az állam és az egyház összeolvasztása sokakban élő terv, amit viszont minden jóérzésű és épelméjű ember visszautasít. Máté evangéliumának 22-dik fejezetének 21-dik versét ajánlanám a kétkedők figyelmébe: Adjátok meg azért a mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek. Vagyis maga Jézus is azt mondja, más dolog a hit, és megint más a világi élet, bár van - nem is kevés - ember, aki ezt nem akarja, vagy nem tudja megérteni.
|
|
|
|