Újabb 1,6 milliárd forint támogatás a hátrányos helyzetű térségeknek
2008. november 1. 14:50
Gyenesei István önkormányzati miniszter döntött a leghátrányosabb helyzetű térségekben található kistelepülések, társulások pályázatairól. Az összesen 1,6 milliárdos támogatás az önkormányzati bölcsődék, óvodák, és iskolák fejlesztését segíti. Idén ez már a második ilyen típusú segítség, hiszen júliusban a kistelepüléseken működő iskoláknak már közel 2 milliárd forint plusz támogatást adott az Önkormányzati Minisztérium.
Csörögön is becsöngetnek...
2007. szeptember 1. 0:41
Csörög, Sződ és Vác polgármestererei az elmúlt héten megállapodást írtak alá, mely megteremti annak a feltételeit, hogy iskolakezdésig minden érintett számára megnyugtató megoldás szülessen a csörögi gyerekek általános iskolai elhelyezése ügyében. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium köszönetet mond a három település polgármestereinek és önkormányzati képviselőtestületeinek eddigi konstruktív hozzáállásukért.
Magyar iskola átadása Déván
2006. szeptember 19. 0:53
Lamperth Mónika Önkormányzati és területfejlesztési miniszter Romániába látogatott, hogy a Hunyad megyei Déván részt vegyen egy magyar iskola átadási ünnepségén. Az ottani tapasztalatokról kérdeztük.
Kérdés-e a tandíjkérdés?
2006. július 22. 23:04
Két nagy tudású szakember visszatért a gyermekkori csakazértis állapotba. Hiller István oktatási és egyéb miniszter, Ekler Gergely a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke, miközben körömszakadtáig ragaszkodik saját véleményéhez, azt hangoztatja, hogy hajlandó tárgyalni. A tárgyalási készség persze fontos, csak mennyire hihető akkor, amikor két, homlokegyenest különböző véleményt képviselő vezető hivatkozik rá? Itt már régen nem a tandíj a kérdés, hanem, hogy melyik "kutya" az erősebb...
|
Rajzolj, ragassz és repülj
2008. április 28. 15:01
Minden gyerek álma a repülés: a kisfiúk pilóták, a kislányok pedig légiutas-kísérők szeretnének lenni. A Lufthansa ezért Gyermeknap alkalmából egy egész általános iskolai osztály számára szeretné teljesíteni ezt az álmot.
Nem hivatalos tanévnyitót szervez a Miniszterelnöki Hivatal a diákoknak
2007. augusztus 30. 17:39
Játékos rendezvényeken ismerkedhetnek az éves tananyaggal a diákok az I. Országos Tanévnyitó Fesztiválon szeptember 15-16-án a Kossuth téren. A hivatalos tanévnyitókat követő hét végi fesztivál a hagyományos ünnepélyek mellett szórakoztató formában segíti majd a diákokat abban, hogy visszarázódjanak az iskolaévbe és felkészüljenek az előttük álló feladatokra.
Elhalasztja tüntetését a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája
2006. szeptember 20. 16:50
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája 2006. július 25-én, a felsőoktatási törvény tandíjat bevezető módosításának zárószavazása után erősítette meg korábbi döntését, hogy demonstrációt szervez. A tüntetést a tandíj ellen, a valódi felsőoktatási reformért kívántuk megtartani, tiltakozva az ellen az eljárás ellen is, amelyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium a törvény módosítása során követett.
A HÖOK sajtóközleménye
2006. július 26. 10:33
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának Választmánya döntött a tandíj visszavonásáért szervezett demonstráció egyes részleteiről.
Pénzért vett tudás?
2006. június 27. 22:24
Lesz tandíj, csak nem úgy, nem annyi, és nem akkor. Országos felháborodás kísérte a folyamatosan szivárgó elképzeléseket, ami a felsőoktatásban résztvevőket terhelő költségekkel kapcsolatban sunnyogtak elő, általában az éjszaka leple alatt. Az első elképzelések szerint, egy "déer" előtag, nagyjából hat és félmillió plusz kamataiba került volna a vállalkozó kedvű értelmiségieknek, amit viszont csak bizonyos jövedelmi szint felett kellett volna törleszteni. A mostani elképzelés szerint, "potom" félmilliós költséggel lehet eljutni a "csúcsra", viszont csak nagyon alacsony jövedelem esetén mentesülhetnek alóla azok, akik nem számíthatnak az MTA levelező tagsági meghívójára.
|