Gyurcsány a mágus
2006. május 15. 10:32
Négy héttel a választások után abszolút többségre lenne képes az MSZP a Tárki felmérése szerint. Miközben minden politikai erő, az elemzők és a média is azt találgatja, hogy miért tart ilyen sokáig a folytatás megkezdése, így a kormányzat lényegében csak „alaplángon” működik, mind a kormányfő, mind pedig az őt delegáló párt növelte népszerűségét. A mostani felmérések – egy most vasárnapi esetleges szavazás esetére – három-párti Parlament vizionálnak, olyan összetétellel, mely alapján az MSZP nem terheli a koalíciós kényszer.
Továbbra is népszerű a miniszter
2006. február 28. 17:36
Február végén újabb közvélemény-kutatási adatok láttak napvilágot. A Gallupnál átvette a vezetést a biztos pártválasztók körében az MSZP, az SZDSZ biztos bejutó, míg az MDF-t alig fél százalék választja el a Parlamenttől. A Szonda Ipsosnál pedig arról olvashatunk, hogy miként változott a politikusok népszerűsége: Lamperth Mónika belügyminiszter közvetlenül Gyurcsány Ferenc után következik a sorban, négy hellyel megelőzve Orbán Viktort.
Megszondáztak ügynökkérdésben
2006. február 1. 1:42
Amikor megcsörren a telefonom, az első dolgom, - mint mindenki másnak - hogy megnézzem ki keres. Nem mindig ismerem fel a számot, és ez így történt hétfőn este is. Az egyik közvélemény-kutató munkatársa hívott, hogy kutassa a közvéleményemet. A kérdések hallatán meglepődtem, mert bár a politikai preferenciám is érdekelte, a lényeg nem ez volt. Ügynökügyben kérdeztek, én pedig válaszoltam. Ma, miközben az egyetemen elmeséltem az esetet, eszembe jutott, hogy erről a témáról még sosem hallottam a megnyilatkozóktól azt a véleményt, amit én képviselek.
|
Élen a győzők, hátul a Győző a politikában
2006. április 28. 16:19
A Szonda Ipsos felmérése szerint megismétlődött az a 2002-es őszi eredmény, amire sem addig, sem azóta nem volt példa; az éppen regnáló miniszterelnök megelőzte a népszerűségi "versenyben" a köztársasági elnököt. Viszont még Gyurcsány Ferenc tündöklésénél is látványosabb és meglepőbb Orbán Viktor "bukása", aki a választási vereség után Áderi és Kövéri mélységekbe jutott.
Civil hiszti társadalmi bázis nélkül
2006. február 6. 23:37
Még mielőtt bármibe is belekezdenék, szeretném leszögezni, hogy a civil szervezetek – az esetek túlnyomó részében – nagyon fontos szerepet vállalnak mind a gazdaság, mind pedig a közélet területein, és megnyilvánulásaik legtöbbször elősegítik, vagy akár meg is teremtik a társadalom érdekvédelmét. Persze itt is, mint mindenhol másutt, vannak kivételek. A Szike Egyesület egy eklatáns példa arra, hogyan nem lehet a civileknek, a civilekért, de ugyanakkor ellenük fellépni.
Vezet a csapnivaló kormány?
2006. január 24. 11:34
Négy éven keresztül hallgatjuk a közvélemény-kutató eredményeit, és sokszor meglepődünk. Van, amikor azt nem értjük, hogy miként tartozhat ismeretségi körünk teljes mértékben a kisebbséghez, van hogy az okoz döbbenetet, hogy miként lehet, hogy ugyanazt a fehér havat az egyik kutató pirosnak, a másik narancssárgának látja, láttatja. Persze a politikusok nem közvélemény-kutatást, hanem választást akarnak nyerni - by Kovács László (2002)
|