Hegyalja Fesztivál: indul a harmadik nap!
2008. július 13. 9:48
Sikeres második nap után van túl a Hegyalja Fesztivál: a nézőszám az eddigi adatok szerint meghaladja a korábban remélt hatvanezres létszámot, a programok pedig olajozottan, nagy sikerrel zajlanak kilenc helyszínen.
A társasházak gázhálózatának felújítását támogatta idén Újbuda önkormányzata.
2008. június 20. 14:35
Újbudán évek óta pályázattal segítik a 4 lakásosnál nagyobb társasházak felújításait. Ez a pályázat független a Panelprogramtól, ide hagyományos építésű házak is pályázhatnak.
2008-ban is elsősorban az életveszély elhárítását, szolgáló munkákat támogatta a kerületi önkormányzat, így a házak gézvezetékeinek és a kémények felújítását.
SZEGÉNYSÉGCSÖKKENTÉSI PROGRAMOK AFRIKÁBAN
2007. október 29. 17:34
I. A NEFE (nemzetközi fejlesztés) értelmezése, filozófiája, - helye az Európai Unió szervezetének, feladatainak rendszerében. Az Európai Unió fejlesztési/segélyezési stratégiája, intézményei és gyakorlata. Új szereplő, - Magyarország.
Szívbarát munkahely pályázat
2007. július 25. 11:13
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet – OEFI – szakmai támogatásával szívbarát munkahely pályázat indult. A munkahelyi stressz kezelése lényeges és nem elhanyagolható feladat.
Gázáremelésre készül a Fidesz?
2006. január 5. 19:25
Nem múlt el nyomtalanul a magyar politikából az orosz-ukrán gázár-vita. Miközben Európa fellélegzett, és keresi a megoldást a későbbi krízishelyzetek megelőzésére, addig a magyar ellenzék áremeléssel riogat, esetleg arra készül. Ismét egy kampányfogás, vagy 100 százalékos áremelési szándék a "polgári oldal" részéről?
|
Lezárult a Zöld Vadművelet 2.0
2008. július 5. 17:41
20 településen csaknem 270 négyzetméter új, titokban beültetett zöldfelület – ezzel az eredménnyel zárult a Hegyalja Fesztivál által immár másodszorra meghirdetetett ZÖLD VADMŰVELET gerillakertész-akció.
Tovább egyszerűsödik a fóliasátrakat szabályozó rendelet
2008. május 2. 22:08
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium néhány nap leforgása alatt módosította a fóliasátrakat érintő jogszabálytervezetet. A tárca a mezőgazdasági termelők igényeit szem előtt tartva, egyetértésben a mezőgazdasági szaktárcával és a szocialista frakcióval, tovább egyszerűsíti a miniszteri rendeletet. Ezzel a gazdák érdekeihez még inkább igazodó, precízebb és egyértelműbb szabályozás születik.
Fónagynak Orbánnal van vitája
2007. július 31. 20:39
Szomorú látni, ha kizárólag a pártpolitikai csatározások határozzák meg, miről mit gondol egy politikus. Az Orbán-kormány volt közlekedési minisztere ma már éppen az ellenkezőjét vallja annak, amit főnöke annak idején,még felelős politikusként, szakmailag helyesnek tartott.
Civil hiszti társadalmi bázis nélkül
2006. február 6. 23:37
Még mielőtt bármibe is belekezdenék, szeretném leszögezni, hogy a civil szervezetek – az esetek túlnyomó részében – nagyon fontos szerepet vállalnak mind a gazdaság, mind pedig a közélet területein, és megnyilvánulásaik legtöbbször elősegítik, vagy akár meg is teremtik a társadalom érdekvédelmét. Persze itt is, mint mindenhol másutt, vannak kivételek. A Szike Egyesület egy eklatáns példa arra, hogyan nem lehet a civileknek, a civilekért, de ugyanakkor ellenük fellépni.
Budapesten megállni tilos
2005. december 13. 0:27
A Fővárosi Önkormányzatok Parkolási Társulása (FÖPT), a Levegő Munkacsoport (LM) és a Lakóközösségi Szervezetek Szövetsége (LSzSz) sem ért egyet Demszky Gábor közelmúltban tett bejelentésével, miszerint a 25 százalékos ÁFA-kulcs csökkenésből eredő árcsökkentést jelentősen kerekítve adnák vissza a fővárosban parkolóknak, így a jelenlegi százhúsz forint helyett száz forint lenne az alapdíj. Az említett szervezetek inkább további emelést szorgalmaznak.
|