Egy külsőleg is vonzó, korszerű, többszintes épülettel
bővült az egykori, közismertkámoni
vágóhíd és húsfeldolgozó helyén üzemelő falatozó és hússzaküzlet. Az új
épületegységben már működik a húsbolt, és rövidesen megnyílik az étterem is.
Hajdanán kényszervágás is zajlott azon a telephelyen,
amelyen most egy egész szolgáltató komplexum áll a fogyasztók rendelkezésére
Szombathely kámoni városrészében. A már eddig is közkedvelt és közismert Grill
és Salátabár, valamint a korábbi húsbolt mellett egy külsőleg is vonzó,
korszerű épülettömböt húztak fel. Bár a munkálatok még zajlanak, a bővített
választékú hússzaküzlet már ebben az épületegységben működik. A gazdag és szép
áruválasztékban a marha-, sertés- és baromfihúson, hentesárukon kívül immáron
megtalálható az igen kevés helyen kapható birkahús is. Bővült a szárazkolbász
és szalámi választék is. A falatozó tovább üzemel majd az étterem átadása után
is, kissé szerényebb választékkal. Ebben a Grill és Salátabárban helyben lehet
fogyasztani, de el is lehet vinni a sült hurkát, sült kolbászt, sült oldalast
vagy éppen a grillcsirkét, rántott húsokat, velős pirítóst, salátaféléket.
A várhatóan október elején nyíló családias, melegkonyhás
étterem igyekszik majd az igényeknek megfelelő ételválasztékkal a vendégek
rendelkezésére állni, várhatóan bevezetik a menüs étkezést is. Az
épületkomplexumot vállalkozásban üzemeltető Mercs család arra törekszik, hogy átmentsék a már
megszűnt kámoni vágóhíd és húsfeldolgozó jó hírnevét, és minél bővebb és jobb
szolgáltatással, árukínálattal csalják ki a Maros utcai egységükbe a
vásárlókat, vendégeket.