Első kötetes költő
A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár több kiállításnak, bemutatónak is helyet ad. A napokban Csider Sándor főiskolai tanár első verseskötetét mutatták be Varázshegedű címmel. A könyv egy utazásra invitál.
A Berzsenyi Dániel Könyvtárban (képünkön) már több verseskötet bemutatójára is sor került, befutott és kezdő poéták is találkozhattak az irodalompártolókkal, a közönséggel. Legutóbb a már meglett korú Csider Sándor főiskolai tanár bemutatkozó kötetét ismerhették meg a meghívottak. A kötet az ismert vasi irodalmár Pete György szerkesztésében, az Életünk és a Faludi Alapítvány kiadásában jelent meg, s lényegében egy utazásra invitál. Az első kötetes szerző úgy érzi, nem késő a megjelentetés, hiszen a művészi alkotásokat nem lehet siettetni, akkor kell papírra vetni a gondolatokat, amikor megjön az ihlet. Márpedig tizenhat évnyi verses utazás jött össze képeslapok formájában, s a több száz ilyen képeslapból válogathatott a kötet szerkesztője. A versekben visszatérő figura a bohóc, akiben a világ tótágast áll. Többféle formában is megjelenik, utalva a szeretetre, az életre és az elmúlásra. Csider Sándor mintegy isteni keretet is ad költeményeinek, amelyek egy érett ember élettapasztalatait, életbölcsességét tükrözik vissza. A bemutató hangulatát Joós Tamás gitárjátéka emelt
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
| |