Mikulás itt, Télapó ott
Bár a Mikulás hivatalosan csak december 6-án érkezne meg, ezekben a napokban már Mikulás, más néven Télapó túltengés van országszerte. Vas megyében is több Mikulás programot szerveznek a kicsiknek.
Már vasárnap barangolhatnak az erdőben a Mikulással azok a gyerekek, akik reggel kilenckor csatlakoznak a Barangolók Természetbarát Sportegyesület tagjaihoz a szombathelyi Árkádia üzletháznál. A Kőszegért Egyesület december 5-én fél háromtól rendezi meg hagyományos Mindenki Mikulás rendezvényét a belvárosi Jézus Szíve Plébániatemplom előtti téren a Művelődési Központ és a városi vöröskeresztes szervezet közreműködésével. Joós Tamás énekmondó előadása után szánon siklik be a térre a Télapó, és krampuszai segítségével ajándékokat osztogat. A MÁV ZRT. idén kilencedszer szervezi meg az „Utazás a Mikulással” elnevezésű akcióját.
Vas megyében a következő vonalakon és szerelvényeken örülhetnek a Mikulásnak a gyerekek. December 5-én a Szombathely – Kőszeg – Szombathely vonalon az alábbi indulási időkkel: 8.40 és 9.15 órakor: 100 mozgáskorlátozott és /vagy fogyatékos gyerek, valamint 200 fő óvodás. 9.34 és 10.45 órakor: 200 óvodás. 11.53 és 12.38 órakor: 200 óvodás. 13.18 és 13.49 órakor: 200 óvodás. 14.20 és 14.52 órakor: 200 óvodás. December 6-án a Celldömölk – Szombathely – Celldömölk vonalon 9.31 és 11.36 órakor: 400 óvodás. December 6-án a Szentgotthárd – Szombathely – Szentgotthárd vonalon: 9.52 és 12.00 órakor: 100 óvodás.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
| |