A Pécsi Rendezvényszervező Kht. a „Rendezvényszervezés lehetőségei a régióban” címmel kétnapos (2007. január 11., 12.) konferenciát tartott a Kulturális Fővárosról. A rendezvényen Mohács is képviseltette magát, a Térségi Fehérborút szakmai előadással és kiállítással vett részt a konferencián.
A tanácskozást azzal a céllal szervezték, hogy bemutassa a már meglévő, továbbá a régióban, Pécsett és az „Európa Kulturális Fővárosa” (EKF) program kapcsán megvalósuló rendezvényhelyszíneket és a megszervezhető rendezvények tárházát. A konferencia továbbá átfogó képet adott a szálláslehetőségekről és a rendezvényszervezéshez kötődő szolgáltatásokról.
Az értekezésen való részvétel ugyanakkor a szakmai ismeretek bővítésén túl - szekcióülések és szakmai bemutatkozó kiállítás formájában - lehetőséget biztosított új üzleti partnerek megismerésére, kapcsolatainak ápolására, építésére és a régió hosszú távú terveinek megismerésére.
A 2010–es év fontos mérföldkő lesz nem csak Magyarország, Pécs, hanem a régió települései, így Mohács életében is. A mohácsiak már megkezdték felkészülésüket a 2010-ben Kulturális Fővárossá váló Pécs programjaihoz való csatlakozásra. A Duna menti kisvárosban 2006. december elsején projekt-előkészítő megbeszélésre került sor. A megkezdett munka folytatódik, a térség szakemberei a héten (2007. január 18. – csütörtök) ismét összeülnek, hogy tovább szőjék terveiket.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Művészet és kultúra
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|