„Ökosuli” néven megjelent a mohácsi Park Utcai Általános Iskola környezetvédelmi hírlevele. A nyolc oldalas kiadványban az előzményekről (az Ökoiskola-cím elnyeréséről, az ökosuli-táborokról) olvashatnak az érdeklődők. A környezetvédelem fontosságának felismerését célzó lapból a parkosok terveit, céljait is megismerhetik.
Az Ökoiskola a jövő iskolája, ahol a környezeti nevelés és egészségnevelés kiemelt szempont. Emellett jelentős hangsúlyt kap a nevelésben a környezetvédelem, s ezen belül a szelektív hulladékgyűjtés.
A mohácsi oktatási intézmény 2005. márciusában pályázott az „Ökoiskola” címre, melyet meghatározott időre nyert el. 2008-ban szükségessé válik a cím meghosszabbítása, azonban az intézmény csak akkor maradhat továbbra is Ökosuli, ha megfelel a pályázatban leírt követelményeknek. Éppen ezért az iskola tanárai és diákjai folyamatos akciókat szerveznek.
A nyáron második alkalommal hirdették meg az Ökosuli Tábort, majd az iskola diákjai egy, a Sétálóutcában felállított szelektív hulladékgyűjtő standnál gyűjtötték a szárazelemeket, ALU dobozokat, kupakokat, PET palackokat (műanyag üdítős palack), hogy aztán újrahasznosítsák ezeket.
Az Ökoiskola legújabb „megmozdulása” a napokban, „Ökosuli” néven kiadott hírlevél.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Művészet és kultúra
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|