Július utolsó hetében (2006. július 24.-30.) immár harmadik alkalommal rendezték meg a "Képköznapok" elnevezésű Filmes Fesztivált Dunaszekcsőn. Az egyhetes rendezvénysorozat hétköznapjain filmes alkotótábor működött a faluban, még a hétvégén a fesztivál nagyrendezvénye zajlott, olyan neves személyekkel, mint Zalán Vince - filmkritikus, Bálint Artúr - operatőr, Pálos György - filmrendező, Kisfaludy András - filmrendező, valamint Stőhr Lóránt - filmkritikus.
A már hagyományosnak nevezhető programon, idén a dokumentumfilmezés gyakorlati alapjaival ismerkedhettek meg azok, akik az alkotótáborba jelentkeztek. Az érdeklődők, pedig szakmai előadások és filmvetítések (Hajdú Szabolcs: Fehér tenyér, Pálfi György: Taxidermia, Goda Krisztina: Csak szex és más semmi, Szabó István: Csodálatos Júlia) közül válogathattak.
A két évvel ezelőtt, első alkalommal meghirdetett, ma már hagyományos rendezvénysorozattal a szervezők a filmmel foglalkozó fiataloknak kívánnak lehetőséget biztosítani terveik megvalósítására. Céljuk továbbá egy olyan alkotóműhely megalapozása, mely a későbbiekben Pécsett kulturális értékeket teremthet a filmművészet területén. Nem utolsó sorban törekvéseik között szerepel a magyar film népszerűsítése is.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Művészet és kultúra
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Választókerület(ek)
|
|