Kirándulás
Szombathelyre
Reggel 8 órakor indultunk
autóbusszal Szombathelyre, amely nagyon régi múlttal büszkélkedő város, hiszen
már az ókorban is lakott település volt. A kirándulásunk különlegessége volt,
hogy összevontan, a három AJKP-csoport együtt élte át ezt az élményt.
Szerencsére nagyon szép
tavaszi időben sétálhattunk el a város központjába, ahol megtekintettük először
az Egyházmegyei Kincstárat, ahol az idegenvezető érdekes információkat tudatott
velünk egyebek mellett Brenner János atyáról. Ezt követően átsétáltunk a
püspöki székesegyházba. Az aranyozott szobrok, a festmények és a hatalmas oltár
nagyon impozáns volt és egyedi hangulatúvá tette a teret. Ebéd előtt
megtekintettük a Romkertet. Az idegenvezető vicces történetekkel fűszerezte a
római korból fennmaradt mozaikok és a borostyánkő út bemutatását.
A belváros kellemes Fő
terén kis szabadidőt kaptunk, majd ebédelni indultunk. A hirtelen kerekedett
záporeső elől cukrászdába menekültünk, ahol desszertként fagylaltoztunk, sütiztünk.
A délutánt a Kámoni Arborétum megtekintésével töltöttük. Szerencsére addigra
újra kisütött a nap. A 150 éves gyűjteményes kert 27 hektárnyi területen
látható, Uniós pályázatnak köszönhetően teljesen megszépülve. Az idegenvezető
egy kötéllel játékosan kezdte előadását, melybe bennünket is bevont. Rengeteget
mesélt a különleges típusú fákról, cserjékről. Számomra, és a többségnek
szintén a virágzó azáleák és rododendronok tetszettek a leginkább. Pompázatos
virágzatuk és édes illatuk vonzó volt, sok fotót készítettünk róluk. Ez a hely
nyerte el leginkább a tetszésemet.
Kissé fáradtan, de
élményekkel feltöltve indultunk vissza Nagykanizsára. Megérte részt venni a kiránduláson,
hiszen sok új dolgot láthattunk és tanulhattunk.
Bogdán Judit 10. évfolyam
|