Áprilisi programhétvégén Budapesten
Nyárias időben utaztunk
Nagykanizsáról Budapestre. A főváros mindig tartogat számunkra látnivalót.
Ezúttal is abban a kollégiumban szálltunk meg, ahol szoktunk, majd ebédelni
indultunk. Olyan éttermet találtunk, ahol bármennyit fogyaszthattunk
elfogadható összegért. Főleg a fiúk számára volt ez nagyszerű lehetőség,
megtölteni a pocakjukat.
A Nemzeti Múzeumba látogattunk el
délután, ahol sok érdekes tárgyat láthattunk kiállítva hazánk történelméből.
Koronákat, ékszereket, páncélzatokat és más különleges régészeti leletet. Este
kicsinosítottuk magunkat és a József Attila Színházba utaztunk, ahol a Nagymama
című előadást tekintettük meg. Vicces és tanulságos volt egyszerre.
Másnap délelőtt a Vasúttörténeti
Parkot jártuk be. Bemutatták, milyenek voltak a régi korok vonatai. Sok dolgot
ki is próbálhattunk. Majd egy plázában ebédeltünk. Itt kaptunk némi szabadidőt
is, ezt nézelődéssel töltöttük. Fáradtan, de sok élménnyel telve indultunk
haza. Örültünk a kirándulásnak, reméljük, hogy lesz még lehetőségünk további
érdekességekkel megismerkedni.
Tirpák Edit előkészítő
évfolyam
|