Átgondolt adótörvények hamarosan a parlament előtt
2010. október 7. 7:49
Az eredeti tervekkel ellentétben nem nyújtja be a kormány pénteken a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlésnek - értesült az MTI több forrásból kedden. Az Országgyűlés - honlapján is fellelhető - menetrendje szerint a kormány október 8-án, pénteken nyújtotta volna be a jövő évi adó- és járuléktörvények tervezetét.
FIDESZ választási győzelem - most kezdődik a valódi kihívás
2010. október 4. 13:47
Az önkormányzati választásokon egyértelműen kialakult az erősorrend a parlamenti pártok között, a voksolás győztesének számító kormánypártok mögött a szocialisták tekinthetik magukat a legnagyobb ellenzéki pártnak, őket a Jobbik, majd a szinte csak a fővárosban jelen lévő LMP követ az MTI által megkérdezett politológusok szerint. Az MTI által megkérdezett elemzők egyetértettek abban, hogy az LMP szervezeti gyengesége már a jelöltállításnál is egyértelművé vált, és a párt vasárnap Budapesten is a várakozások alatt teljesített azzal, hogy ugyanannyi képviselőt delegálhatnak a Fővárosi Közgyűlésbe, mint a Jobbik.
Hogy is áll a legfőbb ügyész jogállása?
2010. október 1. 8:49
Kétnapos ülést tart a jövő héten az Országgyűlés, amely várhatóan megválasztja a médiatanács tagjait jelölő parlamenti bizottságot, és dönt több, a kormány által előterjesztet törvényjavaslat, köztük egy a legfőbb ügyész jogállását is érintő alkotmánymódosítás sürgős tárgyalásba vételéről. A hét folyamán a kormány öt törvényjavaslatot terjeszt a Ház elé, amelyek közül négynek a sürgős tárgyalását kéri, amiről hétfőn döntenek a képviselők - közölte Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülését követően.
FIDESZ-KDNP tartja a kétharmadot
2010. szeptember 28. 7:32
Tartja a Fidesz-KDNP a kétharmados támogatottságot; a parlamenti pártok társadalmi támogatottsága nem, vagy csak alig módosult a korábbi felméréshez képest a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatása szerint. Egy héttel az önkormányzati választások előtt a pártok erőviszonya megegyezik azzal, amit 2010 tavaszán, az országgyűlési választások időszakában mutattak az adatfelvételek.
Megrendelte az APEH vagyonosodási vizsgálatokat Gyurcsány Ferenc?
2010. szeptember 27. 8:17
Befejezi a tömeges vagyonosodási vizsgálatokat az APEH, a folyamatban lévő ügyeket még lezárják az adóellenőrök, ám újabb vizsgálatokat nem indít kampányszerűen az adóhatóság - írta a Napi Gazdaság hétfői számában. A vagyonosodási vizsgálatok azelőtt sem voltak ismeretlenek, mielőtt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök megrendelt a hatóságtól éves szinten tízezret, csak korábban évente mindössze néhány százat végeztek, vélhetően erre a szintre tér majd vissza a hivatal.
|
Iszapkatasztrófa a világon példa nélkül
2010. október 7. 7:42
Teljes földcserét követeltek a vörösiszappal szennyezett területen a devecseri önkormányzat szerda esti lakossági fórumán résztvevő helyi lakosok. A Veszprém megyei város művelődési házában tartott fórumon a vegyi katasztrófa következményeinek felszámolását irányító devecseri és megyei vezetők válaszoltak az egybegyűlt több mint száz helyi lakos kérdéseire.
Vélemény a kormány működéséről is az önkormányzati szavazás
2010. október 1. 8:43
A miniszterelnök csütörtökön a TV2 Tények Este című műsorának adott interjúban azt mondta, ez a különbözet jóval több mint százmilliárd forintot jelent, amelynek sorsát fel kell deríteni. Hozzátette, mindezt kénytelenek voltak közölni Brüsszellel is.
Nők hátrányban a felsővezetők között
2010. szeptember 28. 7:27
A Magyarországon dolgozó felsővezetők országos bruttó átlagbére jelenleg havonta 617 ezer forint, a nemek közötti bérkülönbség igen jelentős: míg a női topmenedzserek országos szinten átlagosan 455 ezer forintot keresnek, addig a férfiak mintegy 30 százalékkal többet, 682.400 forintot - derül ki a Workania állásportál által működtetett www.
Házaspár javaslata leendő házaspároknak a magyar Parlamentben
2010. szeptember 27. 8:11
Az egyházi esküvő polgári érvényességének bevezetését javasolja a Jobbik; az erről szóló indítványt a jövő héten nyújtják be az Országgyűlésben - közölte Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője. Indokolt lenne egyszerűsíteni a jelenlegi szabályozáson, a kettős házasságkötésen.
|
|
|
|