2015.
október 9-én, pénteken órák után a suliban zenehallgatás közben
programhétvégéken készült képeket rendeztünk albumokba. Késődélután bowlingozni
mentünk a plázába. Nagyon élveztük a lányokkal, végül holtversenyben Biankával
harmadik lettem. Most voltam először, ahhoz képest egész jól ment. A Don Papa
Pizzériában vacsoráztunk. Kicsit elázva visszaértünk a koliba, majd a
többiekkel a mosógépért versenyeztünk.
Másnap
reggeli után elindultunk Egerbe. Első állomásunk az Egri Bazilika volt. A
főszékesegyház magával ragadó szépsége elkápráztatott mindenkit. A főiskolán felmentünk
a Varázstoronyba, először egy csillagászati előadáson, majd egy fizikain vettünk
részt. Ez utóbbi mindenkinek jobban tetszett szerintem. Az elektromossággal,
mágnesességgel kapcsolatos bemutató roppant érdekes volt, később mi is
kipróbálhattuk ezeket az eszközöket.
A
torony tetején megnéztük a camera obscura- t, ami elképesztő volt!
Ebéd
után a Marcipánmúzeumba látogattunk el, ahol már többször is voltam, de még
mindig van mit csodálnom az alkotásokon.
Az
Minaretbe a vállalkozóbb szelleműek felmentek, köztük én is. Csodálatos
látványt nyújtott. Sikerült jó fotókat készítenem, ilyenkor áldom az eget, hogy
nincs tériszonyom.
A
szabadprogram alatt sétáltunk a lányokkal, keresve Eger legjobb forrócsokiját,
végül a Marján cukrászdában ittunk, illetve sütiztünk.
A
Plázában vacsoráztunk, ahol épp ByeAlex koncert volt. Kapóra jött, hogy késett
a rendelés, így volt fél óra szabadidőnk. Ki- ki ment a saját útjára;
vásárolni, a koncerthez…
Ezután
elfoglaltuk a szállást, mondanom sem kell, hogy mindenki nagyon fáradt volt,
így nem volt nehéz elaludni. Legalább is számomra nem.
Sajnos
vasárnap az időjárás nem kedvezett nekünk, így ki kellett hagynunk
Szilvásváradon a kisvasutat. A 4 év alatt remélem, visszamegyünk még, és ezeket
a terveket megvalósítjuk.
Viszont
részt vehettünk egy nagyon érdekes programban. A hely neve Szemfényvesztés, itt
a vakok életébe nyerhettünk bepillantást. Sétapálcával, idegenvezető
kíséretével lementünk egy pincébe, ami különböző helyiségeknek, parknak,
útkereszteződésnek volt berendezve. Elképesztő volt átélni, teljesen más
szögből látni, vagyis inkább nem látni a világot. Ha tehetem, újra elmegyek
oda.
Utolsó
állomásunk következett, átruccantunk Szilvásváradra, ahol megebédeltünk, majd
elindultunk haza.
Apropó,
a Gárdonyi Géza emlékház is kimaradt, de ami késik, nem múlik, biztos vagyok
benne, hogy az elkövetkezendő négy évben többek között azt is meglátogatjuk.
Cikk:
http://zrinyinyh.hu/06_hirek/2015_tanev/eger.html
|