Március
10-én kerek évfordulóját ünnepelhette kollégiumunk futball tornája, a Babus
Kupa. A „születésnapos” rendezvényre tizenkét fiú és két lánycsapat
jelentkezett.
Első
vendégeink a szolnoki diákok a hosszú út után már szerdán este, a többiek
másnap reggel folyamatosan érkeztek meg hozzánk. vendégeinket a
diákönkormányzat tagjai várták és kísérték az öltözőkbe, majd a csoportok
sorsolása következett. Nyolc órakor Filep
Sándor, Vásárosnamény város polgármestere nyitotta meg a rendezvényt, majd Ács Péterné intézményvezető köszöntötte
a résztvevőket. Ezután megkezdődött a küzdelem. Először a lányok mérkőztek meg,
Szolnok és Vásárosnamény csapata döntetlent játszott. Majd a fiúk mérkőzései
következtek, négy csoportban 3-3 csapat között zajlott a verseny. A harmadik
helyezett kiesett a csoportból, majd keresztben játszottak a csoportok I. és
II. helyezettjei, kieséses alapon.
Miközben
a sportcsarnokban a fiúk mindent „bevetettek” a győzelemért, a kollégiumban
készült az „energia utánpótlás”, hiszen a DT-s lányok folyamatosan készítették
a szendvicseket és tálalták a visszaérkező versenyzőknek. Ebéd előtt még
egyszer megmérkőzött a két lánycsapat, ez a mérkőzés a szolnokiak győzelmével
végződött. Majd a csarnokban a versenyzők előtt meggyújtották a tűzijátékot
azon a hatalmas tortán, amely a 10. születésnapot jelképezte. Természetesen
ebéd után minden résztvevő kapott egy-egy szeletet a tortából.
A
torna délután három órakor ért véget, az eredményhirdetést, díjkiosztót már
mindenki nagyon várta. A dobogó harmadik
fokára a kisvárdai Bessenyei György
Gimnázium Kollégiumának csapata állhatott, második lett a baktalórántházi Vay
Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, az első helyen
végzett a nyíregyházi Inczédy György
Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
gárdája. A „Legjobb mezőnyjátékos”
címet Burai Krisztián, a „Legjobb kapus” minősítést Tóth Richárd nyerte el. A torna Gólkirálya a baktalórántházi Farkas Henrik lett. A vásárosnaményi csapat a középmezőnyben, az ötödik helyen
végzett.
|