Amíg az énekkarosok énekeltek, a szereplők és a narrátor elfoglalták a helyüket. A dal végén felváltva hallgattuk a narrátort és a hangjáték szereplőit, akik egy háromgyermekes zsidó családot alakítottak. A családban két kislány és egy kisfiú volt, akiknek szüleikkel együtt 1944. március 20-án egyik napról a másikra megváltozott az életük. A műsor közben a narrátor előadásából megtudtuk, hogy mi történt a szolnoki zsidókkal és hol volt Szolnokon a gettó felállítva. Az előadás rövid, de nagyon tartalmas volt. A gyerekek és a szülők felváltva vigasztalták egymást, a kisfiú visszaemlékezett az eddigi életükre, hogy milyen jókat játszott a testvéreivel és az utcabeli gyerekekkel az új biciklijén. Az édesapja viszont szomorúan mondta neki, hogy a kilakoltatás és az ingóságok kötelező leadása miatt csak a legszükségesebb holmikat vihetik magukkal, a szeretett biciklijét is le kell adni a rendőrségen.

A hangjáték lényegre törő volt, tetszett, hogy az énekkarosok is közreműködtek Koncz Zsuzsa Százéves pályaudvar című dalának előadásával. A hangjáték szereplői saját színészi tudásukhoz képest jól alakították szerepüket. Mindenki igyekezett megfelelően hangsúlyozni, és jó hangszínnel, hangerővel beszélni. Különösen tetszett, hogy az előadásban a feleség imája héberül hangzott el. Mindent figyelembe véve, úgy gondolom, ez a műsor méltó megemlékezés volt a szolnoki, illetve magyarországi holokauszt áldozatairól.

Tóth Dalma

Publikálta Csirke, József

További cikkek a szerzőtől >>> Levél küldése a szerzőnek >>>