A szerdai plenáris: pénzügyi válság, energia‑csomag, utas- és szerzői jogok A pénzügyi válság elleni intézkedések uralták az EP szerdai plenáris ülésének délelőtti napirendjét. Elfogadta az EP a harmadik energia-csomagot, és támogatták a külföldi mobilhasználat díjának csökkentését az EU‑n belül. Délután szó volt még az utasok jogainak fokozott védelméről, a Tanács 2007. évi költségvetéséről, valamint a hangfelvételekre vonatkozó védelmi idő meghosszabbításáról. Jogszabályok a pénzpiac jobb ellenőrzéséről A pénzügyi válság elleni intézkedésekről szóló közös vita egyik parlamenti felelőse Renate Weber (liberális, román) elmondta: „E jelentéseknek nem célja a pénzügyi válság megoldása, de reméljük, hozzájárulnak ahhoz, hogy ne vétsük el ugyanazokat a hibákat a jövőben, és remélhetőleg elősegítik az európai gazdaság újraindítását”. A Tanáccsal folytatott egyeztetés után, szerdán elfogadott Solvency (fizetőképesség) II.-nek nevezett jogszabály célja a biztosító és viszontbiztosító cégek pénzügyi stabilitásának fokozása a fizetőképességi követelményeknek a kockázatokhoz való hozzáigazítása, finomítása által. Jelentéstevő Peter Skinner (szocialista, brit). A hitelminősítő intézetek alábecsülték a hiteltermékekhez kapcsolódó hitelkockázatokat, ami nagyban hozzájárult a jelenlegi globális pénzügyi válság kialakulásához – vélik sokan. Ezért az EP‑képviselők most azt szeretnék, hogy ezekre az intézetekre a jövőben kötelező érvényű szabályozás vonatkozzon, tevékenységüket pedig jobban ellenőrizzék. Az EP szerdán megvitatta Jean-Paul Gauzès témában jegyzett jelentését. Elfogadta az EP a harmadik energia-csomagot Az Európai Parlament 2009. április 22-én nagy többséggel megszavazta a harmadik energia-csomagot alkotó jogszabályokat, miután korábban az EP és a tagállamokat képviselő Tanács informálisan már megállapodott a részletekről. A tagállamoknak másfél év alatt kell átültetniük a jogszabályokat saját jogrendjükbe. A jogszabálycsomag célja az energiapiac versenyképességének fokozása és a fogyasztók fokozottabb védelme. A jövőben szét kell választani a termelési és a szállítási tevékenységet, a tagállamok azonban ennek három módja közül választhatnak. Az unión kívüli energiacégek befolyásszerzése korlátozható lesz. Olcsóbb külföldi mobilhasználat július 1-jétől A következő években jelentősen csökken a külföldi mobiltelefon-használat (barangolás, illetve roaming) díja az Európai Unióban. Az EP-képviselők ugyanis 2009. április 22-én nagy többséggel támogatták a tagállamokat képviselő Tanáccsal korábban informálisan elfogadott egyezséget, amely szerint kiterjesztik a 2007-es roaming-rendelet hatályát. Kártérítés az autóbusszal és komppal közlekedőknek A képviselők szerdán nagy többséggel támogatták az autóbusszal közlekedők, illetve a tengeri és belvízi közlekedést igénybe vevő utasok jogainak megerősítéséről szóló jogszabálytervezeteket. A tervezett intézkedések között szerepel a kártérítés fizetése, illetve az alternatív útvonalak felajánlása, valamint a fogyatékkal élők utasjogainak fokozott védelme. A francia, szocialista Michel Teychenné jelentése a tengeri és belvízi közlekedést igénybe vevő utasok jogaival foglalkozik. Az autóbusszal közlekedő utasok jogairól pedig az olasz, néppárti Gabriele Albertini jegyzett jelentést. További témák Vitát tartott az EP a Miniszterek Tanácsa 2007. évi költségvetésének zárszámadásáról. A képviselők éles hangon bírálták a tagállamok minisztereit tömörítő Tanácsot, amiért az látszólag igyekszik kibújni a parlamenti ellenőrzés alól.
Forrás: Európai Parlementi Hírlevél
|