XX. Országos Jegyző Közigazgatási konferencia
Immár harmadik alkalommal - 2012. szeptember 26-28-án - rendezték meg Keszthelyen az Országos Jegyző- Közigazgatási Konferenciát. A rendezvényre az ország több pontjáról érkeztek jegyzők és polgármesterek, hogy megvitassák az államigazgatás aktuális kérdéseit. A konferencia résztvevőit Dr. Gyergyák Ferenc, a Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezetének főtitkára köszöntötte elsőként, majd Dr. Nánási Éva, a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke mondott beszédet, melyben felidézte az elmúlt 20 év konferenciáit és kiemelte, hogy közigazgatási szempontból jelentős volt az elmúlt 2 évtized. A három napos konferencián előadások keretében tudhattak meg információkat a jegyzők és polgármesterek a jövő évi államigazgatási változásokról. Dr. Virág Rudolf, a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium helyettes - államtitkára tartott elsőként előadást, "A kormányprogram végrehajtásának aktuális helyzete és várható alakulása a területi államigazgatás vonatkozásában" címmel. Az előadás után a résztvevők feltehették kérdéseiket. A konferencia egyik legfontosabb és legtöbb résztvevőt érintő témája a járások kialakítása volt. Ezzel kapcsolatban több technikai kérdés is felmerült a konferencián.
A háromnapos rendezvény keretében sor került szekcióülésekre is, ahol többek között az önkormányzati rendszer, valamint a közoktatási rendszer átalakításához és működtetéséhez kapcsolódó feladatokat, az átmenteti időszakhoz kapcsolódó problémákat vitatták meg a résztvevők. Schmidt Jenő a TÖOSZ elnöke „Önkormányzati finanszírozási rendszer” címmel tartott előadást a szekcióülésen.
| |