A felsőbb évesek beszámolói és az előre megkapott program alapján mindenki sejtette, hogy nagy kalandban lesz részünk. Idegenvezetőnk Kovács Csaba tanár úr volt, aki a debreceni Szent József Gimnázium lengyel, német és orosz szakos tanára.

Első napunk nem ment teljesen zökkenőmentesen. A tornyosnémeti határátkelőnél keltünk át Szlovákiába, ahol már egy évvel ezelőtt is jártunk. Ismerős városokon mentünk keresztül, sőt lehetőségünk is volt nosztalgiázni, mert nemegyszer hosszabb időre is kénytelenek voltunk megállni. A buszunk ugyanis többször megadta magát. 40 km/órás sebességgel kerültük meg a Magas-Tátrát, de így legalább alaposan kigyönyörködhettük magunkat a havas hegycsúcsokban. Már sötétedett, mikor végre átértünk a lengyel határon. Bő 12 órás buszút után megérkeztünk Krakkóba, a szállásunkra, ahol megvacsoráztunk, és elfoglaltuk a szobáinkat.

Másnap, reggeli után városnézésre indultunk Krakkó központjába. Először a főtérig sétáltunk, de nem időztünk sokáig, hanem továbbmentünk a Visztula folyó partjára, onnan pedig a Wawel-dombra, ahol a Királyi palotát és a Waweli székesegyházat néztük meg.

Később bementünk Krakkó egyik szimbólummá vált templomába, a főtéren található Mária templomba. Ebben a templomban található az a kultikus oltár, amit naponta csak egyszer láthatnak a látogatók teljes egészében. Szerencsénk volt, mert mi is ott voltunk, amikor kinyitották. Ezt követően kimentünk a templom elé, hogy meghallgassuk Krakkó másik jelképét, a jellegzetes trombitaszót, amelynek nincs vége, csak hirtelen félbeszakad, ezzel emlékezve az őrre, akit a tatárok lenyilaztak, miközben ő trombitaszóval riasztotta az őrséget. Később még megnéztük a Collegium Maiust, majd ismét a főtéren tölthettünk el egy kis szabadidőt.

A tér alkalmi díszletei és az emberek hangulata egyszerre idézte a közelgő Húsvétot valamint II. János Pál pápa boldoggá avatását, hiszen a katolikus hitélet eme fontos eseményei már ott álltak a küszöbön.

Délután megérkezett az új buszunk Miskolcról, és azzal indultunk el Wieliczkába, ahol egy háromórás tárlatvezetés során megnézhettük Lengyelország legrégebbi sóbányáját, benne a különleges só képződményeket, illetve a belőlük faragott szobrokat és kápolnákat. Este ismét a főtéren volt szabadprogram. Ki az élőszobrokkal fotózkodott, ki a tűzzsonglőröket nézte, de mindenki talált magának valamilyen elfoglaltságot.

Az osztály egy része, osztályfőnökünk gitárkíséretével énekelt magyar dalokat, és meg is találtak minket a környéken tartózkodó magyarok. Az egyik lengyel lánynak nagyon tetszett a Magyarország című dal, csak az ő kedvéért elénekeltük még egyszer.

A harmadik napunk fő programja az Auschwitz-Birkenau koncentrációs tábor volt. Mindannyian sejtettük, miket fogunk látni, de a valóság mindig sokkolóbb, mint ahogy ez képekről tűnik. Az Auschwitz I. táborban kezdtünk, itt csatlakozott hozzánk a helyi idegenvezetőnk. Áthaladtunk a hírhedt „Arbeit macht frei” felirat alatt, és megnéztük a múzeummá átalakított blokkokat. Ezekben az épületekben vannak többek között összegyűjtve a foglyoktól elrabolt különböző holmik, személyes tárgyak, például cipők, bőröndök vagy a megérkezéskor levágott hajak. Megrázó bemenni egy terembe, ahol több mint két tonna levágott haj van, vagy, ahol a falon végig az áldozatok képei vannak kirakva. A többi blokk mindegyike más-más országból idehurcolt raboknak állít emléket. Mi a magyar zsidó áldozatok épületébe mentünk be. Igazán megindító és különös hangulatú volt.

Ezután mentünk át a három kilométerrel arrébb fekvő Birkenauba. A megsemmisítő tábor, a legtöbben Auschwitz néven ismernek, ahová a halálvonat vezetett, és ahol több mint egymillió zsidót, lengyelt és romát öltek meg. Talán mondanom sem kell, milyen nyomasztó érzés azokon a síneken lépkedni, azok között a barakkok között sétálgatni. Nem egy kellemes élmény, de egyértelműen érdekes és tanulságos, ezt kár lenne vitatni.

Aznap ellátogattunk még Wadowicébe, II. János Pál pápa szülővárosába, ahol megnéztük a székesegyházat. Sajnos II. János Pál múzeummá átalakított szülőháza nem volt látogatható, amikor ott voltunk.

Utolsó este is kimentünk a főtérre, és mindenki beszerezhette a Posztócsarnokban található szuvenír soron az otthoniaknak szánt apróságait. Alapvetően az egész kirándulás alatt remek, kora nyári idő volt, utolsó este azért minket is elkapott egy kisebb zápor, de ez sem szegte igazán kedvünket.

Utolsó napunk húsvétvasárnap volt, ami egy olyan vallásos országban, mint Lengyelország, eléggé meghatározza a közéletet. Ezt mi is megtapasztaltuk, hiszen több népviseletbe öltözött embert láttunk templomba menni és a mise ideje alatt egészen kihaltak voltak az utcák. Záró programunk Lengyelországban a népszerű üdülőhely, Zakopane volt.

Itt egy rövid séta keretén belül megnéztük a Szent Kelemen fatemplomot, majd lehetőségünk volt körbenézni Zakopane főutcáján. Miután mindenki beszerezte utolsó ajándékait, indultunk haza és elbúcsúztunk Lengyelországtól. Haza utunk már jóval simábban ment.

Összességében egy újabb remek kirándulásban volt részünk. Bár nem ment minden mindig gördülékenyen, de ismét rengeteg élménnyel gazdagodtunk, és biztos tudjuk még hasznosítani az itt megszerzett ismereteinket. Köszönjük Csaba bácsinak, tanárainknak és természetesen az AJTP-nek!

Szathmári Zsuzsa, Tóth Árpád Gimnázium, 10/h

Debrecen

Publikálta Barabás, Attila

További cikkek a szerzőtől >>> Levél küldése a szerzőnek >>>