2009. szeptember 8-9. között Szegeden tartja alakuló ülését a Magyar-Szerb Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság turisztikai munkacsoportja. A magyar delegációt Dr. Kovács Miklós, az Önkormányzati Minisztérium turizmusért felelős szakállamtitkára vezeti, míg a szerb Gazdasági és Regionális Minisztériumot Dr. Goran Petkovic államtitkár képviseli. Az ülést dr. Botka László, Szeged polgármestere nyitotta meg.
A munkacsoport feladata, hogy az ágazatban illetékes központi, regionális és helyi szervek, a határmenti kamarák és non-profit szervezetek számára turizmuspolitikai konzultációs, illetve koordinációs fórumként szolgáljon a turisztikai együttműködések fejlesztése terén.
Dr. Kovács Miklós szakállamtitkár a szakmai konzultáció keretében beszámolt a magyar Nemzeti turizmusfejlesztési stratégiáról, annak végrehajtásáról, valamint ismertette a hazai turisztikai intézményrendszer megújítására tett kormányzati törekvéseket. A szakállamtitkár kiemelte: a kétoldalú kapcsolatok ápolása és kiszélesítése több szempontból fontos Magyarországnak. Egyrészt a tavaly ősztől kibontakozott válságkezelő politika a közeli piacok marketingtevékenységére koncentrál, másrészt a Balkán kapujaként hazánk segíteni szeretné Szerbia európai uniós csatlakozását, markánsan építve a már meglévő helyi gazdasági, társadalmi kapcsolatokra, a történelmi és a kulturális hasonlóságokra, a jelentős számú szerbiai magyar kisebbség közreműködésére. Az államtitkár kiemelte, hogy magyar szempontból a jövőben a munkacsoport hosszú távú stratégiai cselekvési tervének a legfontosabb eleme a határmenti együttműködések segítése, előmozdítása. Az államtitkár ugyanakkor hozzátette: mind a magyar, mind a szerb partner számára közös érdek, hogy a határ mentén kellő számban, megfelelő minőségben szülessenek projektek, valamint a már élő és sikeres együttműködések támogatást nyerjenek. Ennek tükrében a felek kölcsönösen egyetértettek abban, hogy a jövőben a leghatékonyabban kell kihasználni a szerb-magyar határ menti program pályázati lehetőségeit, melyet ez év szeptember végén írnak ki. A pályázat keretében 2010-ig, 16 607 511 euró áll rendelkezésre a határszakaszon, a már meglévő kezdeményezések továbbfejlesztésére, illetve új elgondolások megvalósítására.
Az elmúlt évben 39 554 000 látogató érkezett Magyarországra, ebből 33 360 volt szerb turista. A szerb vendégek 71 014 vendégéjszakát töltöttek el a magyar kereskedelmi szálláshelyeken. A dél-alföldi régióba a tavalyi évben 3 100 szerb vendég érkezett, 13,3%-kal kevesebb, mint az azt megelőző évben, akik 7222 vendégéjszakát töltöttek el. 2008-ban Szegeden és a dél-alföldi régióban a külföldi vendégszám 3,6%-kal, a vendégéjszakák száma 0,9%-kal nőtt. Míg a belföldi vendégszám 1,1%-kal, a vendégéjszakák száma 4%-kal növekedett.
A munkacsoport a jövőre vonatkozóan új és gyümölcsöző együttműködési területként értékelte a falusi turizmus, valamint az oktatás területét. A szakállamtitkár reményét fejezte ki, hogy az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat nem csupán növeli a szerb beutazó forgalmat, de színesíti is az együttműködést országaink közt a kultúra és a kulturális turizmus területein.
A munkacsoport az éves rotáció elvének megfelelően következő ülését Szerbiában tartja.
|